Saját vezetője számolja fel a budapesti FBI-t

2016.03.25. 14:48

Feladatait részben teljesítette, részben más fővárosi cég is el tudja látni, így jogutód nélkül megszüntetné a főváros a csak budapesti FBI-ként ismert szervezetét. A végelszámoló a jelenlegi ügyvezető, a volt kémelhárító Pető György lesz, havi 750 ezer forintos fizetésért. 

Kevesebb mint öt év működés után megszűnik a még az előző ciklus elején elsősorban a fővárosi tulajdonú cégek "vagyonvédelmére", vagyis a korrupciós veszélyek elhárítására létrehozott önkormányzati szervezet, a Fővárosi Biztonsági Iroda Kft., amelyet a neve miatt csak budapesti FBI-ként emlegettek. 

A cég teljesítette fő feladatát 

Végelszámolással, jogutód nélkül javasolja megszüntetni Kocsis Máté közbiztonsági tanácsnok és Tarlós István főpolgármester a főváros által 2010 őszén létrehozott Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft.-t – derül ki a szerdai közgyűlési ülésre készített, Kocsis–Tarlós közös előterjesztésből

A feladatok végrehajtásra kerültek, a kitűzött cél teljesült”  – indokolják a javaslattevők, miért nincs már szükség a tucatnyi munkavállalót foglalkoztató kft.-re. A teljesültnek ítélt cél vállalatbiztonság erősítése címszó alatt a fővárosi tulajdonú cégek vagyon- és információbiztonsága feletti őrködés volt.

A Városházán az FBI megszüntetésével együtt létrehoznak egy főosztályt, egy másikat bezárnakForrás: MTI/Váli Miklós

Ezenkívül a cégnek településüzemeltetéssel összefüggő "városgondnoki" feladatai is voltak, ám ezeket a feladatokat április 1-jétől egy, a Városházán létrehozott hivatali egység, a Városigazgatóság Főosztály látja majd el – ezzel egy időben megszüntetik az eddigi Városüzemeltetési Főosztályt. 

Pető kapcsolhatja le a villanyt

A budapesti FBI bezárását a javaslattevők arra bízták, aki ügyvezetőként eddig is irányította a kft.-t: a Tarlós István főpolgármestert MSZP-s alpolgármesterként még a III. kerületi polgármestersége idején segítő egykori III/II-es kémelhárítóra, Pető Györgyre. 

Pető György (középen), mellette Tarlós István főpolgármesterForrás: MTI/Máthé Zoltán

Az előterjesztés szerint az eddig ügyvezetőként havi bruttó 750 ezer forintot kereső Petőt bízná meg a főváros az FBI végelszámolásával kapcsolatos feladatokkal. Végelszámolóként pedig éppen ugyanennyit keresne. Általában az a szokás, hogy külsős végelszámolót bíznak meg ezekkel a feladatokkal,  bár tény, a törvény azt sem zárja ki, hogy az ügyvezetőt bízzák meg ugyanezzel. 

Pető egyébként nem csak a budapesti FBI irányítója, hanem egyúttal egy másik fővárosi cég, a  Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága igazgatója is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK