Haditechnikai parádé a kormány propagandafilmjében

Röszke, 2016. március 19. A Magyar Honvédség Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékében (MH AIAK) szolgálatot teljesítő katonák járőröznek BTR 80-as páncélozott szállító harcjárművekkel a magyar-szerb határnál, Röszke és Ásotthalom térségében, az ideiglenes műszaki határzár mellett 2016. március 19-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
„Magyarország továbbra is minden eszközzel megvédi a határokat” címmel rakott ki a Facebook-oldalára egy videót a kormány.
Vágólapra másolva!

A videón hallható, hogy az utóbbi időben többször is átvágták a biztonsági határzárat, ezáltal pedig illegális határátlépés történt.

Magyarország továbbra is minden eszközzel megvédi a határokat

Magyarország továbbra is minden eszközzel megvédi a határokat.

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2016. március 30.

Szükség esetén akár órákon belül több mint hatezer katonát tud mozgósítani a határok védelmére a Magyar Honvédség – mondta korábban a honvéd vezérkari főnök. Benkő Tibor elmondta, emellett még el tudják látni a honvédség napi feladatait, a laktanyákból ugyanis nem vihetnek ki mindenkit a határra, így például a légtérfelügyeletet, a légtérvédelmet ellátókat, a lokátorosokat, a híradóközpontosokat és az egészségügyi intézményekben dolgozókat.