Kiürítették Budaörsön az egész áruházi negyedet

IKEA, zászló,
IKEA áruház Kínában
Vágólapra másolva!
A szombati csúcsforgalomban mindenkit távozásra szólítottak fel a budaörsi áruházi negyedben. A rendőrség kiürítette az IKEA-t, az Auchant, a Decathlont és a többi áruházat is. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas a torlódás Budaörsön a nagyáruházaknál, mivel a bevásárlónegyedet bombariadó miatt kiüríti a rendőrség.

A vasárnapi boltzár miatt csúcsidőszaknak számító szombat délutáni időpontban több ezren is lehetnek az áruházakban,

az emberek többsége kocsival próbálja elhagyni a környéket, ezért jelentős torlódás alakult ki.

Az IKEA-áruházat is kiürítették Forrás: AFP/Iroz Gaizka

A rendőrségre negyed háromkor érkezett egy fenyegető telefon, ezért a rendőrség kiüríti az épületkomplexumot, majd a tűzszerészek megkezdik az áruházak átvizsgálását – közölte az Origo érdeklődésére Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Megerősítette, hogy nem csak az IKEA-áruházból, hanem az Auchanból, a Decathlonból és a többi üzletből is mindenkit kiküldenek. A szóvivő azt is elmondta, hogy közveszéllyel való fenyegetés miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.