Lázár elsimította az 500 milliárdos aszfaltügyet

Lázár János
Budapest, 2016. április 7. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter virágcsokorral fogadja Corina Cretut, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosát az Országházban 2016. április 7-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Mindent összevéve jól jött ki a kormány az Európai Bizottsággal folytatott vitából: a korábban az útépítéseknél felmerült kartellgyanú miatt visszatartott 500 milliárd forintos uniós forrást lehívhatja a kormány, sőt a beharangozott 200 milliárd forintos büntetésnek is csak a töredékét tartja vissza az unió.
Vágólapra másolva!

Magyarország számára előnyös, politikai megegyezés született a kormány és az Európai Bizottság között az aszfaltügyben, a felek nem fordulnak bírósághoz, a megállapodás nem jár nettó veszteséggel – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Makón.

A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban hat auditügy van függőben, ezek közül a legjelentősebb az "aszfaltügy", amely miatt mintegy 500 milliárd forint kifizetése áll – közölte a politikus. Az ügy arról szól, hogy aszfaltkeveréssel is foglalkozó cégek kartellezhettek, ami miatt az Európai Bizottság szabálytalansági eljárást indított.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter virágcsokorral fogadta Corina Cretut, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosát Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A miniszter a megállapodásban szereplő korrekció pontos mértékéről nem nyilatkozott, de azt elmondta, hogy az lényegesen kedvezőbb, mint a sajtóban megjelent 200 milliárd forintos összeg. Hangsúlyozta, az ország nem fog nettó forrást veszíteni a megegyezés következtében.

A Portfolio.hu számításai szerint a büntetés mértéke 50 milliárd forint körüli lehet, amit majd a kormány más útépítésekből eredő számlákkal lehív, ezért mondhatta azt Lázár János, hogy nem veszít nettó forrást az ország.