Haldokló kifosztásával vádolják a prostituáltakat

2016.04.08. 16:19

Örömlányokhoz ment az eritreai férfi, de összeesett a találkahelyen. Ahelyett, hogy segítettek volna rajta, mindenét elvették, és hagyták meghalni.

Kifosztással és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azt a két nőt, akik a vádirat szerint hagyták meghalni egyik kuncsaftjukat.

Sorsára hagyták

Az eritreai férfi megbeszélt találkozóra jött el Drégely utcai magánlakásukra, de a légyottra már nem került sor – az áldozat eddig ismeretlen okból rosszul lett, és elájult. Az ügyészség szerint 

a két nő ahelyett, hogy mentőt hívott volna az eszméletlen férfihoz, kifosztotta – elvették ruháját, cipőjét, telefonját, majd kivonszolták házuk elé.

Nem lehetett megmenteni

Az áldozatra hajnalban találtak rá járókelők, akik értesítették a mentőket, de a diszpécser útmutatása alapján nem tudták újjáéleszteni a férfit. Ez nem sikerült aztán a 10-12 perc múlva kiérkező mentősöknek sem.

A két örömlány előzetes letartóztatásba került, ha az ügyben eljáró bíróság is bűnösnek találja őket, egytől hét évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.