Az MSZP nem támogatja a terrorellenes törvényjavaslatot

2016.04.12. 13:12

A szocialisták jelen formájában nem támogatják a terrorellenes törvényjavaslatot, amiről szerdán újabb egyeztetést tartanak. Az LMP és Jobbik elégedett, hiszen az ellenzék több javaslatára nyitott volt a kormány. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint el is hárultak az elvi akadályok, így a tervezetről még áprilisban szavazhat az Országgyűlés.

Nem támogatja jelen formájában a Belügyminisztérium (BM) terrorellenes javaslatcsomagját az MSZP - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke az ötpárti egyeztetés után.

Az MSZP jelen formájában nem támogatja a terrorellenes törvényjavaslatotForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Molnár Zsolt szerint a BM új javaslata ugyan elhagyott néhány korábban kifogásolt pontot, de
továbbra is vannak megoldatlan kérdések.

Az MSZP javaslatára szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak a javaslatcsomagról. A szocialisták ezt követően alakítják ki végleges álláspontjukat - mondta a szocialista politikus.

Az LMP és a Jobbik elégedett

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pozitívumként értékelte, hogy az LMP több javaslata bekerült a terrorellenes csomagba.

Ezeken felül a legtöbb passzusnál a szükségesség, arányosság elvét kérték számon - mondta Schiffer András, aki szerint, ha ezeket az elveket végigvezetik a BM törvényjavaslatán, akkor elfogadható lesz számukra.

Pozitívan értékelte a tanácskozást Mirkóczki Ádám, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos tagja is. 

A Jobbik által kifogásolt három pont közül kettő - a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus - úgy néz ki, hogy kikerül a javaslatból - mondta a Jobbik politikusa.

Ugyanakkor azt továbbra is kifogásolják, hogy a javaslat szerint a titkosított kommunikációt biztosító cégek és szolgáltatók felelősségre vonhatók lennének. Mirkóczki Ádám ezért azt kérte, hogy ezt a részt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is nézessék át.

Gulyás bizakodó

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke korábban azt mondta, hogy jó esély van arra, hogy a javaslatot az összes párt támogassa.

Gulyás Gergely: Megnyugtató választ kap az ellenzékFotó: Szabó Gábor - Origo

A fideszes politikus remélte, hogy a következő egyeztetésen már azokra a minimális jogi aggályokra is megnyugtató választ kapnak  az ellenzéki politikusok, amelyek még felmerültek, és egységes döntéssel megszülethetnek a törvénymódosítások.

Kontrát: Elhárultak az elvi akadályok

Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára az egyeztetés után egyenesen úgy fogalmazott, hogy

gyakorlatilag elhárultak az elvi akadályok a kormány terrorellenes akciótervének elfogadása elől.

Kontrát Károly szerint a szerdai egyeztetést követően várhatóan jövő héten nyújtja be a kormány a törvényjavaslatot, amit az április 25-i héten kezdhet tárgyalni az Országgyűlés.Kontrát Károly beszámolója szerint a büntetőtörvénykönyv (Btk.) módosítása ügyében,

  • a titkosított kommunikációval,
  • a gyülekezési joggal kapcsolatban,
  • valamint a védelmi beszerzések terén is 

elfogadták az ellenzéki javaslatokat, aggályokat.

12 évre szállítják a korhatárt

Az államtitkár azt mondta, hogy az ellenzéki pártok javaslatára a Btk. két tényállását módosítják.

Egyrészt büntetendő cselekménynek minősül a terrorista csoport szervezése, illetve ha valaki terrorista csoporthoz csatlakozás céljából Magyarországról ki- vagy átutazik. Szintén büntetik majd a nagy nyilvánosság előtti terrorizmust támogató hírverést.

A kormány a Btk. módosítása kapcsán javasolni fogja bizonyos bűncselekmények esetén a korhatár leszállítását 14 évről 12 évre, mert nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy terroristák gyakran 14 évnél is a fiatalabbakat használnak súlyos bűncselekmények elkövetése során - mondta a BM államtitkára.

A szervezőké a felelőség

Kontrát Károly fontos témának nevezte a titkosított kommunikáció ellenőrizhetőségének szankcionálását, amiben a kormány elfogadta azt az ellenzéki javaslatot, hogy csak a szolgáltató kötelezettségszegését büntessék, a felhasználókét ne. Az államtitkár szerint vita volt arról, hogy milyen módon lehet ezt a jogszabályi rendelkezést végrehajtani, de a kormány álláspontja most és korábban is az volt, hogy a bűnüldöző szerveknek meg lehet adni a jogszabályi lehetőséget az ellenőrzésekre. 

Kontrát Károly szerint a kormány az ellenzék aggályait elfogadva kiveszi a javaslatcsomagból a gyülekezési jog korlátozásával kapcsolatos rendelkezéseket, így veszély esetén a rendezvény szervezőit tájékoztatják majd a hatóságok. A továbbiakban őket terheli a felelősség a rendezvény megtartásával kapcsolatban.

Ez volt a második kör

Kontrát azt is elmondta, hogy ellenzéki felvetésre kiveszik a javaslatból a védelmi beszerzések szabályainak módosítását.

Kontrát Károly szerint a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont feladatairól alakult még ki vita, a tárgyalást szerdán szakértői szinten folytatják.

Kontrát Károly: Elfogadtuk az ellenzéki javaslatokatFotó: Tuba Zoltán - Origo

Ez volt a második ötpárti egyeztetés a kormány terrorizmus elleni akciótervéről, amelyet március végén jelentett be Pintér Sándor belügyminiszter. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK