Figyelmeztető sztrájkot tart ma az országban 8 és 10 óra között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amit a civil közoktatási platform és a Tanítanék Mozgalom is támogat. A részt vevő pedagógusok két órán keresztül nem veszik fel majd a munkát, de ez még nem jelenti azt, hogy a gyerekek nem mehetnek iskolába. Cikkünkben összegyűjtöttük, mik a legfontosabb gyakorlati tudnivalók a péntek reggeli sztrájkról.

Mikor és hol sztrájkolnak a tanárok?

A figyelmeztető sztrájkot  reggel 8 és 10 óra között  tartják. A tanárok minden iskolában egyesével döntik el, akarnak-e sztrájkolni, vagy nem. Így lesz például olyan iskola, ahol senki nem vesz részt a munkabeszüntetésen, máshol a tantestület fele nem dolgozik majd. A törvény szerint a szervezőknek minden intézményben a munkabeszüntetés előtti nap 12 óráig jelezniük kell, mely munkakörben hány sztrájkoló várható, az adatot pedig másnap reggel 7 órakor pontosítaniuk kell.

A tanárok szakszervezetei többször is egyeztettek az elmúlt hetekbenForrás: MTI/Mohai Balázs

Jogilag törvényes a munkabeszüntetés?

A sztrájkot bejelentette a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az akció teljesen törvényes. Arra viszont figyelni kell, hogy a sztrájkoló tanárok a munkabeszüntetés ideje alatt nem hagyhatják el az iskola területét, mert az már polgári engedetlenségi mozgalomnak számít, és munkajogi következményei vannak.

Jár bér a sztrájk időtartamára a pedagógusoknak?

A törvény szerint erre a két órára nem jár munkabér, legfeljebb a sztrájkalapból fizethetik ki a tanárokat. Ezt Palkovics László oktatási államtitkár is megerősítette.

Bevihetem a gyerekemet az iskolába?

Igen. A figyelmeztető sztrájk ideje alatt is nyitva lesz minden iskola,  a gyerekfelügyeletet és az étkezést is megoldják.

Mit fog csinálni a gyerekem a sztrájk alatt?

Ha az iskolában sztrájkolnak a tanárok, akkor a két óra alatt ugyanúgy vigyázni fognak a diákokra, csak tanítás nem lesz. Ez azt jelenti, hogy a tanulók sportolhatnak az udvaron, rajzolhatnak, olvashatnak, de akár beszélgethetnek is az őket felügyelő pedagógusokkal. Ha a tanárok nem sztrájkolnak, akkor ugyanúgy megtartják az órákat.

A Tanítanék mozgalom március 15-én az utcára vonult, most sztrájkot szerveztekFotó: Polyák Attila - Origo

És mit csinálnak majd a sztrájkoló tanárok?

Ők a két óra alatt nem találkozhatnak a gyerekekkel, a legtöbb helyen valószínűleg egy erre kijelölt teremben vagy a tanáriban tartózkodnak majd.

Ha nyitva lesznek az iskolák, mi értelme az egésznek?

A sztrájkot figyelmeztetésnek szánja a PDSZ, hogy üzenjenek a kormánynak. A szakszervezet a minisztérium ultimátumának nevezte, hogy minden iskolát ki kell nyitni, de az Origónak úgy fogalmaztak, nem tudnak mit tenni ellene.

Mik a tanárok követelései?

A PDSZ 12 pontban határozta meg követeléseit, ezek között szerepel a gyermekek és a tanárok terheinek csökkentése, a pedagógiai munkát segítők azonnali béremelése és a tankötelezettség visszaállítása 18 évre. Az összes követelést ezen a linken olvashatja el.

Április 20-án is sztrájkolnak a pedagógusok. Mi a kettő között a különbség?

Az április 15-ei figyelmeztető sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezi, és két órás lesz. Április 20-án a Pedagógusok Szakszervezete sztrájkol, és egész napos lesz.

Sándor Mária még korábban szolidaritását fejezte ki a tanárokkal, és másokat is erre kértFotó: Polyák Attila - Origo

Miért nem együtt tartják a munkabeszüntetést?

A PDSZ és a PSZ együttműködik, támogatják egymás akcióit, és többször is egyeztettek, mégis úgy döntöttek, hogy külön tartják a két munkabeszüntetést. A PSZ ugyanakkor támogatja a szerdai akciót is.

Lehet még sztrájk később is?

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az Origónak azt mondta: ha a követeléseik nem teljesülnek, egyáltalán nem zárják ki, hogy a jövőben lesz még munkabeszüntetés.

Kik vállaltak szolidaritást a sztrájkolókkal?

A Tanítanék Mozgalom arra kért mindenkit, aki támogatja a tanárok céljait, menjen egy iskola elé, kössön rá fekete vagy kockás szalagot, így jelezze szolidaritását. Sándor Mária az összefogás jegyében arra kérte az egészségügyben dolgozókat, hogy április 15-én viseljenek feketét munka közben.