Eltemették Pozsgay Imrét

2016.04.15. 17:44

A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Pozsgay Imrét. A volt államminisztert Balog Zoltán, Lezsák Sándor és Bihari Mihály búcsúztatta.

Utolsó útjára kísérték pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben Pozsgay Imre volt államminisztert, egyetemi tanárt, aki március 25-én, életének nyolcvanharmadik évében hunyt el.

Pozsgay Imrét a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomraFotó: Polyák Attila - Origo

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bölcs, a nemzetért tevő, haláláig érdeklődő embertől, a nemzet alázatos szolgájától búcsúzott. „Vannak emberek, akikben megvan a képesség és az akarat, hogy mindazt, amit tesznek, egy tágasabb horizonton szemléljék, magasabb mércével mérjék, mint a napi politikai küzdelem. Ez a magasabb mérce, mely bennünket, az internacionalistákat leszámítva, összeköthet, így hangzik: mi lesz a magyar nemzettel? - fogalmazott a miniszter.

A volt államminiszter, egyetemi tanár március 25-én, életének nyolcvanharmadik évében hunyt elFotó: Polyák Attila - Origo

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, Pozsgay Imrének köszönettel tartozik minden magyar, hiszen komoly szerepe volt a békés átmenetben.

Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, aki csaknem fél évszázadon át a barátja volt, arról szólt a politikus ravatalánál, a több száz gyászoló előtt, hogy Pozsgay Imrében volt politikai és közéleti bátorság, merte felülbírálni fiatalkori meggyőződését, kimondani a sokáig kimondhatatlan szavakat 1956-ról; "értelmiségi, reformer politikus volt, a humanista demokrácia következetes híve".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK