A fideszes képviselő is meglepődött, hogy bedőlt a cége

Vágólapra másolva!
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy Simonka György fideszes képviselő fizesse vissza egy hozzá köthető, felszámolás alatt álló vállalkozás tartozásait, és mondjon le mandátumáról.
Vágólapra másolva!

Varju László, a DK alelnöke felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető Tállai Andrást, hogy a tartozást hajtsa be "párttársán". A politikus a Blikk hírére hivatkozott. A lap a birtokába került felszámolói pályázat alapján azt írta, hogy a kormánypárti politikus által alapított Magyar Termés Tész Kft.-től, amelyben Simonka Györgynek 11,2 százalékos tulajdonrésze van, az adóhivatal 148 millió forintot követel, az állami szervezetek pedig 670 milliót. A bedőlt cég ezenkívül egymilliárddal tartozik több állami banknak is, miközben vagyonát 872 millió forintra becsülte a felszámoló.

Forrás: Simonka György Facebook oldala

Simonka György, amikor 2010-ben képviselő lett, lemondott a cégvezetésről, a felesége vitte tovább az ügyeket. "Kapcsolatom hat évvel ezelőtt a szövetkezet vezetőivel megromlott, és azóta a kommunikáció megszűnt. A felszámolás bejelentésén megdöbbentem" – közölte a képviselő, aki azt tartja a legfontosabbnak, hogy minden termelő és beszállító megkapta a neki járó pénzt.