Késes férfi tombolt, verekedett Érden

Elgázolta, majd megkéselte áldozatait egy merénylő news kés erőszak támadó támadás
Vágólapra másolva!
Előbb egy autóst ijesztgetett, majd egy diszkontban verekedett a dühöngő fiatal férfi.
Vágólapra másolva!

Garázdaság miatt kell felelnie a 23 éves érdi férfinak, aki még február 24-én támadt rá több idegenre is, gyakorlatilag minden előzmény nélkül.

Késsel, vödörrel, ököllel

A gyanúsított először

egy autó elé ugrott, és ordítva fenyegetőzött, miközben egy kést is lóbált.

A rémült sofőr először fékezett, majd elhajtott a helyszínről, eközben a tomboló férfi rácsapott a járműre.

Késsel fenyegetett meg egy autóst, később az öklét is használta az érdi garázda Forrás: Thinkstock

A támadó ezután felkapott egy műanyag vödröt, és azzal kezdte ütni a közelben parkoló autót és egy üzlet üvegkirakatát. Majd besétált egy diszkont kerthelyiségébe, és szóváltás nélkül

kétszer is megütötte véletlenszerűen kiválasztott áldozatát.

Nem volt részeg

Az érdi rendőrök 40 perc után elkapták a tomboló garázdát, akit őrizetbe vettek és kihallgattak – a férfi ekkor beismerő vallomást tett. Úgy tudjuk, a gyanúsított nem volt ittas, és drog hatása alatt sem állt a bűncselekmények elkövetésekor.

Az Érdi Rendőrkapitányság a napokban zárta le az ügyben folytatott nyomozást, és vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnek.