Késelés vetett véget a szalonnasütős bulinak

Vágólapra másolva!
Eldurvult a baráti összejövetel Pécsen, verekedésig, majd késelésig fajult két férfi vitája.
Vágólapra másolva!

Közös szalonnázás fajult késelésig csütörtökön hajnalban Pécsen: a négyfős társaság szerda délután még együtt sütögetett Orfűn, este viszont visszamentek házibulizni egy pécsi, Kerényi Károly utcai lakásra.

Felnyársalta

Itt fajultak el a dolgok, a társaság két férfitagja összeszólalkozott, majd verekedett, egyikük pedig egy késsel lapockán szúrta haragosát.

Az áldozat csak könnyebben sérült,

a harc azonban itt még nem ért volna véget – a két férfi kiment a ház elé.

Végül az időközben kiérkező rendőrök választották szét őket. A sértettet kórházba szállították, a 33 éves támadót pedig őrizetbe vették – kihallgatása jelenleg is tart, ügyében súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást a Pécsi Rendőrkapitányság.