Nem minden rendőr látta a tömegben Ahmed H.-t

szakállas, röszke menekültek migráns
Vágólapra másolva!
Készenléti rendőrök meghallgatásával folytatódott szerdán a Szegedi Törvényszéken annak a Cipruson élő szíriai férfinak a pere, akit terrorcselekmény elkövetésével vádol az ügyészség. A férfi a vád szerint a tavalyi röszkei zavargásban vett részt, de a szerdán bíróság előtt valló rendőrök nem látták őt a tömegben.
Vágólapra másolva!

Három rendőr tett tanúvallomást szerdán délelőtt a Szegedi Törvényszéken a terrorcselekmény elkövetésével gyanúsított Ahmed H. büntetőperében. A meghallgatott rendőrök közül senki sem látta, hogy amikor a menekültek elindultak a régi röszkei határátkelő magyar oldalára, a vádlott a köztük volt-e.

Azt sem látták, hogy Ahmed H. átlépte-e a határt illegálisan, vagy sem.

Azt viszont vallomásuk szerint látták, hogy a vádlott még az összcsapás előtt hangosbemondón keresztül folyamatosan kommunikált a tömeggel, vezette az embereket. A rendőrök azt állítják, több ultimátumot is kaptak a férfitől. Először szerintük azt mondta, hogy ha tíz percen belül nem nyitják ki a kaput, akkor bedöntik a rácsot. Ezt az időtartamot aztán öt, majd két percre csökkentve fenyegetőzött - mondták a rendőrök.

Összecsapás Röszkénél 2015. szeptember 16-án Forrás: Police.hu

A szíriai férfi tagadta, hogy ilyeneket mondott volna. Vallomása szerint azt sem mondta a tömegnek, hogy a "magyar rendőrök jól felszereltek, de mi többen vagyunk".

A rendőrök azt vallották, hogy a tömegben több megafonos embert is láttak.

A szerdai tárgyaláson egyetlen szembesítés sem vezetett eredményre.

A rendőrök viszont elmondták, hogy a lezárt határátkelőnél várakozó emberek először nem voltak agresszívek, csak zúgolódtak. Egyikük azt mondta, hogy amikor tolmács segítségével arabul szólították meg a tömeget, a várakozásukhoz képest ellenkező hatást értek el, az arab szó "hergelte" őket.

A rendőrök vízágyút is bevetettek a határon Forrás: MTI/Sóki Tamás

A rendőrök azt mondták, hogy ők délután kettőkor értek a helyszínre, a tömeg pedig délután négy óra körül kezdtwe őket kisebb tárgyakkal, palackokkal dobálni. A rendőrség a tömeget nem tudta visszanyomni, mert Szerbia területére ők nem léphettek be. A rendőri egységet ekkor hátravonták. A rendőrök azt állítják, hogy ezzel a lépéssel tömeget akarták csillapítani.

- mondta az egyik rendőri vezető a vallomásában.

Amikor csak kevés rendőr maradt a kordonnál, a migránsok megbontották a kerítést, és körülbelül kétszázan illegálisan beléptek Magyarország területére.

A tömeg egy része aznap hangos köszönetnyilvánításokkal vonult a határkerítés felé: "thank you" . skandálták. Az esetről videó is készült.

A törvényszéki tárgyalással egy időben zajlott a Szegedi Járásbíróságon az ugyancsak szeptember 16-ai események miatt tömegzavargással megvádoltak pere. A tárgyaláson kilenc szíriai és egy iraki állampolgár, vett részt. Őket határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépésével vádolják, ami a tavaly nyáron elfogadott törvények szerint Magyarországon bűncselekménynek minősül. A vádlottak nem tettek vallomást abban a perben.