Évente 15 ezer magyar gyerek lesz bűncselekmény áldozata

Gyereket szült a kislány a pedofilnak, aki megerőszakolta, bántalmazás, erőszak
Vágólapra másolva!
Évente több mint 15 ezer gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává Magyarországon az UNICEF kutatás szerint. A pofont a válaszadók 9 százaléka nem tekinti bántalmazásnak, egyharmaduk szerint az is rendben van, ha üvöltenek a gyerekkel.
Vágólapra másolva!

Évente több mint 15 ezer gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává Magyarországon - közölte az UNICEF Magyar Bizottsága, amely online kutatást is készített a gyermekbántalmazásról.

Évente 15 ezer gyerek válik erőszakos bűncselekmény áldozatává Magyarországon Forrás: Thinkstock

Az adatokból látható, hogy "amíg a testi fenyítés egyre jobban visszaszorul, a lelki bántalmazás néhány formáját sok válaszadó nem is tekinti annak".

A pofon is bántalmazás

Bár a válaszadók 83 százaléka tudta, hogy Magyarországon is hatályos az ENSZ gyermekjogi egyezménye, közülük mégis minden ötödik úgy gondolja, hogy a fizikai fenyítést csak formájától függően tiltja törvény.

A szervezet szerint ezt támasztják alá a hivatalos adatok is, amelyekből kiderül, hogy az elmúlt öt évben

csaknem 80 ezer bűncselekményt követtek el gyerekek ellen.

A bűncselekmények közül nemi erőszak mintegy háromszáz esetben, kiskorú veszélyeztetése pedig több mint nyolcezer esetben történt - írta a szervezet.

Az internetes kutatás - amelynek kérdőívét egy hónap alatt csaknem hétezer felnőtt töltötte ki - eredményeit ismertetve közölték: bár fizikai bántalmazásnak számít a pofon és a gyermek bezárása is, előbbit a felnőttek 16, utóbbit 9 százaléka nem tartja annak.

Az üvöltözés rendben van

A bántalmazás formáiról azt írták, hogy magyar és nemzetközi vizsgálatok szerint

  • az esetek 48-50 százaléka elhanyagolás,
  • 25 százaléka fizikai,
  • 20 százaléka érzelmi bántalmazás,
  • 5 százaléka szexuális visszaélés.

A lelki bántalmazás kategóriájába tartozik a szidalmazás, a kirekesztés, a közöny és a gyermek megalázása is.

A kutatásból azonban kiderült, hogy a válaszadók 6 százaléka szerint nem gyerekbántalmazás, ha azt mondják gyereküknek, hogy "bárcsak meg se születtél volna". Minden harmadik válaszadó szerint az is "rendben van", ha ráüvölt gyermekére.

A gyermek megszégyenítéséről pedig minden 8. válaszadó gondolja, hogy nem tartozik a gyermekbántalmazás kategóriájába.

Jogsegélyoldalt indítottak

A magyar UNICEF arra akarta felhívni a figyelmet a kutatással, hogy az erőszak sok gyerek közvetlen környezetében történik, a családban, az edzésen, a négy fal között. A szervezet hangsúlyozta:

amelyet a gyermekjogi egyezmény és a magyar törvények is biztosítanak.

A szervezet ezért jogsegélyoldalt indított, ahol azok a felnőttek vagy gyerekek küldhetnek üzenetet, akiknek kérdésük van a gyerekbántalmazásról.