14 évet kapott a hajdúszoboszlói csecsemőgyilkos

Vágólapra másolva!
14 év börtönre ítélték azt a nőt, aki két éve megölte újszülött gyermekét. Az apa 12 évet kapott bűnsegédként. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Tizennégy év börtönre ítélte a Debreceni Törvényszék pénteken első fokon azt a fiatal nőt, aki megölte újszülöttjét két évvel ezelőtt Hajdúszoboszlón. A gyerek apja bűnsegédként tizenkét év fegyházbüntetést kapott.

Veszprémyné Szajkó Márta, a bíróság sajtótitkára azt mondta, hogy a vádlottakat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Megállapodtak, hogy megfojtják az újszülöttet

A pár 2013 májusában ismerkedett meg. Amikor megtudták, hogy a lány terhes,

elhatározták, semmiképpen sem tartják meg a gyermeket

és titokban tarják a terhességet. A lány egy háztartásban élt a szüleivel, de nekik sem merte elmondani, hogy terhes.

Az internetről tájékozódtak arról, hogy mi árthat egy magzatnak, de

a lány a próbálkozásaik ellenére sem vetélt el.

Megállapodtak abban, hogy ha a gyermek mégis megszületik, akkor a lány megfojtja, majd szól a barátjának, és az újszülöttet elássák.

Nem jogerős az ítélet

A lány 2014. július 8-án este egyedül volt otthon, amikor a szülés megindult. A fürdőkádban állva megszülte a gyermeket, akit brutálisan bántalmazott, majd

az újszülöttet egy törülközőbe csavarva a fürdőszoba padlójára tette.

Ezt követően telefonon felhívta az édesanyját, majd a gyermek apját.

Hazaérkezve a lány anyja értesítette a mentőket, akik bejelentést tettek a rendőrségen.Az orvosszakértői vélemény szerint az újszülött sérülései olyan súlyosok voltak, hogy

Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosításért, a védők pedig enyhítésért fellebbeztek. Az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.