A felcsúti kisvasút elé feküdtek a DK-sok

Vágólapra másolva!
Megpróbálták megakadályozni a felcsúti kisvasút indulását a Demokratikus Koalíció aktivistái. A szimpatizánsok elfoglalták a síneket, majd félórás késéssel indult a vonat. A felcsúti kisvasutat szombaton adták át. 
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Koalíció aktivistái elfoglalták a felcsúti kisvasút sínjeit, hogy megakadályozzák a vasút hivatalos indulását – jelentette a helyszínről a tudósítónk. Ketten a sínekre feküdtek, míg hárman a sínen állnak egy transzparenssel.

A DK aktivistái a sínekre feküdtek Forrás: Origo

A vonatot eltorlaszoló DK-sokkal összeszólalkozott az a körülbelül 20 fő, akik a vasutat jöttek kipróbálni. A turisták közül többen azt vetették az aktivisták szemére, hogy viszonylag messziről érkeztek, és nem akarják az ő akciójukat nézni – jelentette tudósítónk.

Később hat rendőr érkezett, akik igazoltatták a DK-s aktivistákat, és felszólították őket, hogy hagyják el a síneket, mert életveszélyes az ott-tartózkodásuk. A rendőrök az aktivistákat egy kis segítséggel felállították a sínekről, majd félórás késéssel elindult a kisvasút.

Szombaton avatták

Mint arról korábban beszámoltunk, első hivatalos üzemnapja előtt a megnyitó közönségét és a helyieket vitte a Vál-völgyi kisvasút. A menetrend szerinti forgalom vasárnapi megindulása előtt, szombaton felavatták a Vál-völgyi kisvasutat.

Transzparenst is hoztak a DK-s aktivisták Forrás: Origo

A Puskás Akadémiához tartozó kisvasút a felcsúti Arénától az Alcsúti Arborétumig jár. Megnyitásán beszédet mondott Orbán Viktor. A miniszterelnököt gyermekkora a két községhez köti. Orbán Viktor utalt arra, hogy a kisvasút a 19. század végén épült, és a személyszállításból 1979-ben kivont Bicske–Székesfehérvár normál nyomtávú vasút

egy hat kilométeres szakaszának helyén épült meg, EU-s támogatással.

A miniszterelnök szerint a vasutat el kell vinni Bicskéig.

Mintegy hat kilométeres szakaszon jár a felcsúti kisvasút Forrás: Origo

Ahogy az Origo megírta, a hosszabbítást a majdani etyeki kisvasúttal együtt tervezik. Ez a beruházás már állami keretek között jönne létre.