Emberi maradványok kerültek elő az Újpesti piacnál

Vágólapra másolva!
Több mint tíz, vélhetően a második világháborúban elhunyt ember maradványai kerültek elő az Újpesti piac építkezési munkálatai során április végén - közölte a Honvédelmi Minisztérium. 
Vágólapra másolva!

Korábban Újpest honlapján is beszámoltak arról, hogy az Újpesti Piac és Vásárcsarnok Kft. bejelentést tett az újpesti rendőrségen, hogy emberi maradványokat találtak az építkezés során. A kivitelező tájékoztatása szerint a távhővezeték nyomvonalán feltehetően emberi csontot, ruhamaradványt és egy katonai kulacsot is találtak.

Akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt mondta: április 22-én este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a IV. kerületi István úton egy építkezésen vélhetőleg emberi csontokat találtak. A csontok eredetének tisztázása érdekében a rendőrség helyszíni halottszemlét tartott, és megállapították, hogy

a csontok háborús eredetűek,

így a helyszínt átadták a Honvédelmi Minisztérium Kegyeleti Csoportjának - tették hozzá.

A HM közölte: összesen 15 emberi maradvány került elő. A "sírmellékletek" (gombok, kitüntetések) egyértelműen

szovjet katonai ruházatra utalnak

- tették hozzá. A helyszínen robbanóeszközt nem, de néhány szovjet töltényhüvelyt találtak.

Wintermantel Zsolt a kerület fideszes polgármestere is beszámolt az esetről blogjában, - előrebocsájtva, hogy ő maga "sem szakértő, sem történész" - azt írta: a feltárás során előkerült leletek, bizonyítékok nemcsak azt támasztják alá, hogy szovjet katonákról van szó, de az is egyre biztosabbnak tűnik, hogy világháborús, tehát 1945-ös eredetű sírról lehet szó. "A zubbonygomb után ugyanis felszínre került egy állományjelző, több kitüntetés, cigarettatárca, egy érme (talán pénz) és néhány koporsómaradvány is" - tette hozzá a kerület vezetője.