Most kiderül, hogy áll a Jobbik

2016.05.07. 06:57

Választási szupervasárnap lesz Magyarországon, kilenc településen több mint 25 ezer ember szavazhat. A pártok közül a Fidesz, a Jobbik és a Munkáspárt indítja a legtöbb jelöltet, míg az MSZP csak egy helyen próbálkozik. A parlamenti pártok számára remek tesztlehetőség lesz a május 8-ai verseny. 2014-ben ezeken a településeken a függetlenek és a Fidesz-KDNP kapták a legtöbb szavazatot. 

Több mint 25 ezer választópolgár kilenc időközi választáson mondhatja el a véleményét arról, hogy a településén – és áttételesen az országban – hogyan mennek a dolgok. A vasárnapi választások többségén természetesen csak független jelöltek indulnak, de van azért több olyan település is, ahol parlamenti pártok is érdekeltek. Így tehát arra is jó lesz ez a nap, hogy a pártok támogatottságáról képet kapjunk. 

A függetlenek győztek

Az Origo kiszámolta, hogy a 2014-es választásokon hogyan alakultak összességében az erőviszonyok azokon a településeken, ahol vasárnap választások lesznek. Másfél évvel ezelőtt 48,09 százalékos volt a részvétel a kilenc településen. A választást a független jelöltek nyerték,  mivel a szavazatok 49,54 százalékát söpörték be. A Fidesz és szövetségesei 39,02, a Jobbik 3,09, az MSZP 0,34, míg az egyéb szervezetek 8,02 százalékot szereztek. 

Értelemszerűen a kormánypártok számára kudarc lenne, ha nem sikerülne nagyjából megismételni a 2014-es eredményüket. A kormánypárti eredmény későbbi értékelésekor egyébként azt is figyelembe kell venni, hogy most kevesebb helyen indulnak, mint másfél évvel ezelőtt. A Jobbik és az MSZP számára nem lesz nehéz a korábbi eredmény felülmúlása, mivel meglehetősen alacsony szintről indulnak. A jelöltállítás alapján ismét a függetlenek kaphatják a legtöbb voksot, de a Munkáspárt is meg fog jelenni a politikai térképen, mivel most több helyen is ringbe szállnak. 

Pakson megmérkőznek a nagyok

A hétvégi választások közül országos szinten a paksi a legfontosabb. A Tolna megyei város 7. számú egyéni választókerületében a korábbi képviselő, Tell Edit (Néppárt) összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról, miután az önkormányzati Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatójává nevezték ki. A körzet 1981 választópolgára négy jelölt közül választhatja ki képviselőjét: Gáspár Viktor (Jobbik), Mezősi Árpád (MSZP), Szabó Péter (Fidesz-KDNP) és Szarka Gyuláné (Magyar Munkáspárt) indul.

Pakson megmérkőzik egymással a Fidesz, a Jobbik és az MSZPFotó: Bielik István - Origo

Ebben a választókerületben 2006-ban és 2010-ben is fölényes Fidesz-győzelem született, de 2014-ben a kormánypártok súlyos vereséget szenvedtek.  Akkor nemcsak ebben a választókerületben, hanem egész Pakson leváltották a Fideszt, az összes választókerületet a Néppárt nyerte. Az akkori győztes most nem állított jelöltet, ami érthető is, mivel a választás végeredményétől függetlenül semmi sem veszélyezteti a többségét a településen. A voksolás kiváló erőfelmérő lesz a három nagy párt (Fidesz, Jobbik, MSZP) között.

Nagy meccs Lakitelekért

Szintén nagy jelentősége van a lakiteleki választásnak. Az MDF megalapításáról híres Bács-Kiskun megyei településen 2014-ben nem sikerült a polgármesteri posztot megszereznie a Fidesznek, de a képviselő-testületben többséget szerzett. A 4675 lakosú község képviselő-testülete alpolgármesteri kezdeményezésre január 26-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt jelölt indul: a jelenlegi polgármester Zobokiné Kiss Anita és Kalócz Gábor függetlenként, Madari Andor a Fidesz-Nemzeti Fórum, Bencsik Mihály a Magyar Munkáspárt, Zoltán Péter pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjeként. 

Lezsák Sándor számára is nagy téttel bír a lakiteleki választásForrás: MTI/Ujvári Sándor

A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáznak: nyolcan függetlenként,  hatan a Fidesz-Nemzeti Fórum színeiben, ketten-ketten pedig a Jobbik és a Munkáspárt jelöltjeként mérettetik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A voksolás abból a szempontból is érdekes, hogy Lezsák Sándornak, a parlament alelnökének ez a választókerülete. Egy újabb kormánypárti kudarc biztosan nem erősítené a pozícióját a Fideszben. 

Több helyen indul a Jobbik

Érdekes lehet még az abádszalóki és a kocsordi polgármester-választás is, ahol két parlamenti párt is versenybe száll. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település eddigi vezetője, Kovács Mihály (Abádszalókért Egyesület), aki 2010 óta töltötte be hivatalát, február közepén lemondott. A polgármesteri tisztségért három jelölt indul: Balogh Gyula (Fidesz-KDNP), Deák Eszter (független) és Juhász Katalin (Magyar Munkáspárt). A 4700 lakosú település választói névjegyzékében 3583-an szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon polgármestert és hattagú képviselő-testületet kell választani, mivel a 2800 lelkes község képviselő-testülete január 28-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért négyen indulnak: Pajtás Zsigmond és Gombos Lászlóné függetlenként, Földi István a Jobbik Magyarországért Mozgalom, míg Pásku Károly a Magyar Munkáspárt színeiben. Pásku Károlyon kívül a másik három jelölt képviselőként részt vett az előző testület munkájában. 

A hat képviselői helyre huszonhat jelölt pályázik: huszonnégyen – köztük az eddigi, Fidesz-KDNP-s polgármester – függetlenként, ketten pedig a Jobbik jelöltjeként méretik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A választáson 2410 helybéli vehet részt.

Thürmerék is próbálkoznak

A többi településen csak függetlenek és a Magyar Munkáspárt jelöltjei próbálnak mandátumot szerezni. A Baranya megyei Paléban az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária – egészségi okokra hivatkozva – február elsején lemondott. A 112 lakosú község településvezetői tisztségéért két független jelölt indul: Markóné Héder Tímea és Rumpli Éva. A választói névjegyzékben 79-en szerepelnek, ennyien szavazhatnak. 

A Nógrád megyei Karancslapujtőn is polgármestert kell választani, mivel a település korábbi vezetője, Somoskői Tibor független polgármester – akit először 2010-ben választottak polgármesterré, majd 2014-ben ismét megnyerte a választást – február elsején egészségi okok miatt lemondott tisztségéről. A vasárnapi voksoláson a választásra jogosult 2166 lakos hat független jelöltre adhatja le voksát: indul a tisztségért Baksa Sándor, Barta László, Dormán Gyula, Musztács László, Rozgonyi Zsolt és Tóth István. 

Ugyancsak polgármestert választanak a Fejér megyei Jenőben, mert az eddigi polgármester, a tisztséget 1998 óta betöltő Varga István (független) január végén lemondott. A településvezetői tisztségért öt jelölt indul: Veres Péter (Magyar Munkáspárt), Klimáné Kerekes Ildikó (független), Kolmer Péter (független), Fister Ferencné (független) és Gárdonyiné Nagy Mária (független). 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karoson szintén a korábbi polgármester, a független Torma Gábor lemondása miatt lesz időközi választás.  A mintegy 500 lelkes település 409 választópolgára Bartha Patrikné, Dakos János, Jánoskovicsné Gecse Nóra és Kovách Antal Csaba közül választhatja meg az új polgármestert. 

A Pest megyei Pilisszentivánon ugyancsak a korábbi polgármester, Pénzes Gábor (független) lemondása miatt kell időközi polgármester-választást tartani. A posztért Cseresznye Sándor és Poppréné Révay Gyöngyi indul, mindketten függetlenként. A választói névjegyzékben 3470-en szerepelnek. 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK