KSH: 44 ezer forintot költöttek a háztartások egészségügyre

EGÉSZSÉGÜGYI SEGÉDESZKÖZ ÉPÜLET épület belső folyosó FOTÓ FOTÓTÉMA hordágy TÁRGY
Budapest, 2015. augusztus 6. Betegek várakoznak a traumatológiai osztályon a budapesti Szent János Kórházban 2015. augusztus 6-án. Civilek aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy az intézmény területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fővárosi központi kórház. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A KSH adatai szerint 2014-ben a magyar háztartások átlagosan 44 771 forintot költöttek egészségügyi kiadásokra. Ennek jelentős részét gyógyszerekre fordították.
Vágólapra másolva!

Nagy különbségek vannak a háztartások egészségügyi kiadásaiban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.

A KSH szerint a magyar háztartások évente átlagosan 44 771 forintot költenek az egészségügyre Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A KSH adatai szerint 2014-ben a háztartások éves kiadásaik 4,9 százalékát,

44 771 forintot adtak ki az egészségükre egy főre vetítve.

Ennek 70 százalékát a gyógyszerek, gyógyáruk vásárlása tette ki, az összes kiadás 14 százalékát a járóbeteg-ellátásban, 3,5 százalékát a kórházi ellátásban költötték el.

A legtöbbet Közép-magyarországon költik

A jövedelmi helyzet erőteljesen meghatározza az egészségre fordított összeg nagyságát: míg a társadalom leggazdagabb ötödébe tartozók az átlag 170 százalékát, addig a legszegényebb ötödbe tartozók a 32 százalékát költötték e célra.

Vélhetően a jövedelmi különbségek magyarázzák a településtípusok és a régiók közötti különbségeket is.

Budapesten az átlag 133 százalékát, a községekben a 80 százalékát tették ki az egészségre fordított kiadások.

A legtöbb pénz Közép-Magyarországon (115 százalék), a legkevesebb Észak-Magyarországon (77 százalék) és az Észak-Alföldön (83 százalék) jutott az egészségre.