Matolcsy: Az oktatás a legfontosabb

Matolcsy György
"Versenyképesség és növekedés" című könyv bemutatója, MNB 2016.02.22.
Vágólapra másolva!
Matolcsy György politikai blöffnek tartja a Magyar Nemzeti Bankot és alapítványait érő kritikákat. A jegybankelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban nagyon fontosnak nevezte a miniszterelnök bizalmát, és biztos benne, hogy folytatják a közös munkát. Azt is elmondta, hogy nem tervezi lemondását, nem is érti az erre vonatkozó kérdést.
Vágólapra másolva!

Az interjúban a jegybankelnök feltette a kérdést, hogy "egy jól működő, törvényes jegybank elnökének, amely új, sikeres monetáris politikát valósít meg, s ennek keretei között a forintosítás nyomán mintegy ezermilliárd forintot ad át a magyar társadalomnak, miért is kellene lemondania". Hangsúlyozta, a jegybanktörvény nem tiltja, hogy oktatási feladatokat lásson el a jegybank, sőt előírja a kormány gazdaságpolitikájának segítését. Az oktatás támogatása a társadalmi felelősségvállalás egyik fontos eleme, hozzájárulhat a sikeres gazdaság- és társadalompolitikához - jegyezte meg.

Matolcsy György Fotó: Polyák Attila - Origo

Kincsképzés

Leszögezte, hogy a befektetési kérdésekben a "nemzeti öntudatról és kincsképzésről van szó". "Ha a jegybank, átlátható módon tud arra forrást teremteni, hogy vissza tudja vásárolni a hazánkból elvitt műtárgyakat, azt megteheti. Ezzel a nemzeti öntudatot erősíti, és gyarapítja a nemzeti vagyont" - mondta. Hozzátette: az Európai Unióban a jegybankok kétharmada valamilyen formában részt vesz képzőművészeti alkotások vásárlásában, oktatási tevékenységet folytat, pénzügyi, tudatossági programokat indít.

Mindenki a saját családjáért felelős

Az MNB által létrehozott alapítványoknak juttatott 267 milliárd forintot, illetve az abból profitáló rokonokat firtató kérdésre azt mondta, mindenki a saját családjáért tud felelősséget vállalni. "Amikor arról nyilatkoztam, hogy a családomnak nincs offshore érdekeltsége, akkor a szűk családomra, vagyis a feleségemre, a két fiamra és magamra gondoltam. Nekem Magyarországon körülbelül száz unokatestvérem van, világszerte pedig 3-400 rokonom. A VS.hu portál esetében is tiszta a kép: az unokatestvérem cáfolta, hogy érdekeltségében állna az újság kiadója" - jelentette ki. Hozzátette: az alapítványok nem vizsgálják, hogy a támogatott projektek mögött milyen tulajdonosok állnak.

Szabadságharc 2010 és 2013 között

A Sakk és póker című könyvről Matolcsy György azt mondta, az elsősorban nem róla szól, hanem Magyarországról, másodsorban a miniszterelnökről, illetve arról, hogy az ország miként vívta meg a szabadságharcot 2010 és 2013 között. "Természetes, hogy támogattuk" - mondta. Az egyik unokatestvére, Szemerey Tamás cégétől valamennyi alapítvány által megrendelt azonos tanulmányért kifizetett pénzekre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, a BanKonzult tanulmányait azért rendelték meg az alapítványok és a jegybank, mert olyan információkat tartalmaz, amelyek nagyon fontosak a pénzügyi döntések meghozatalához. Azért vásárolta meg minden alapítvány külön-külön, mert a kiadványok szerzői jogvédelem alatt állnak.

Forintosítás

A forintosításból 136 milliárd forint nyeresége származott az MNB-nek, de nem azért, mert ebből akart szert tenni nyereségre, hanem mert a Kúria döntése alapján piaci árfolyamon kellett forintosítani - szögezte le. "Ezzel az összeggel és a nemzeti bank által végrehajtott monetáris fordulattal nyereséges lett az intézmény. Tehát először is örömre van ok, szerintem minden magyar állampolgár örüljön" - mondta.

Az oktatás a legfontosabb

Nem tagadta, a jegybank dönthetett volna úgy is, hogy átutalja az alapítványokba fektetett 267 milliárd forintot a költségvetésnek, hogy abból kártalanítsák a devizahiteleseket, akár az egészségügyben tátongó lyukakat is betömhette volna az összeg, illetve nyugdíjemelésre is lehetett volna költeni, "de mi az oktatást tartottuk a legfontosabbnak". Bejelentette azt is, hogy a jövőben minden alapítvány köteles lesz közbeszerzést kiírni a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó esetekben.