Vágólapra másolva!
Az Egyesült Nemzetek Szervezete feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lévő 1956-os dokumentumok titkosítását – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Az első, az ENSZ 1956-os forradalommal kapcsolatos szerepvállalását kutató magyar történész, Nagy András május 16-án érkezik New Yorkba, és megkezdi az adatok tanulmányozását. A dokumentumok között vannak olyanok, amelyek tartalmáról semmit sem tudni, vélhetően vannak köztük a forradalomban részt vevő emberektől származó

vallomások és leírások,

amelyeket biztonsági okokból is titkosíthattak – mondta a miniszter.

1956, zászlós tüntetés Forrás: Fortepan

Szijjártó Péter felidézte, hogy korábban nem volt a magyar diplomácia „homlokterében” ez az ügy, és

nem is volt közismert, hogy léteznek titkosított adatok az ENSZ-nél 1956-ról.

Amikor átnézték a magyar vonatkozású ENSZ-ügyeket, akkor döntöttek arról, hogy tárgyalni kezdenek a titkosítás feloldásáról. A témában a külügyminiszter többször is egyeztetett Jeffrey Feltman politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettessel, folyamatosan napirenden tartották az ügyet, és pénteken kapták az értesítést, hogy az ENSZ feloldja a titkosítást. Szijjártó Péter hozzátette: mivel a politikarészleg kapacitásai végesek, a magyar fél 50 ezer dollár segítséget nyújt a részleg működéséhez.