Cserbenhagyásos gázolás Miskolcon

Vágólapra másolva!
Elgázolt egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy autós hétfőn hajnalban Miskolcon. A baleset áldozata, egy 40 éves nő a helyszínen meghalt, a sofőrt keresik - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Vágólapra másolva!

Dobi Tamás elmondta: a baleset a Csermőkei és a Martinász út kereszteződésében történt, a rendőrség a hivatalos megfogalmazás szerint "segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja" miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.