A játszótéren vert meg egy gyereket egy hódmezővásárhelyi férfi

Vágólapra másolva!
Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott egy hódmezővásárhelyi férfi egy 12 éves gyereknek, akit azért vert meg a férfi, mert az zavarta a munkában.
Vágólapra másolva!

Vádat emeltek egy hódmezővásárhelyi férfi ellen, aki nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott egy 12 éves gyereknek - írja a Delmagyar.hu.

A vád szerint a férfi a földszinti irodájában dolgozott, munkájában pedig

zavarták a közeli játszótéren lévő gyerekek,

zörögtek és kopogtattak nála. A férfi egy idő után megelégelte a dolgot, és kiment a játszótérre, ahol azonban már csak egy 12 éves gyereket talált.

Őt először mellkason taszította, majd a földre került gyereket arcon ütötte.

A bántalmazás során a gyermek nyol napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat.