Életfogytiglani fegyház vár az idős ügyvéd gyilkosára

Vágólapra másolva!
Ketten vertek halálra egy nyugdíjas ügyvédet Hajdúsámsonban, az elsőrendű vádlottat első fokon 16 évre, a másodrendű vádlottat élethosszig tartó fegyházbüntetésre ítélték.
Vágólapra másolva!

Ítéletet hozott a Debreceni Törvényszék a hajdúsámsoni gyilkosság ügyében: 2013-ban két betörő vert agyon egy 72 éves nyugalmazott ügyvédet saját házának udvarán, HajsdúSámson-Sándorkertben.

A bíróság szerint a két férfi aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személyt ölt meg, ezért

az elsőrendű vádlottat 16 évnyi, a másodrendűt pedig élethosszig tartó fegyházbüntetésre ítélte.

Tudták, hogy kiszolgáltatott

A gyilkosság 2013. augusztus 20-án történt, a vádlottak tudták, hogy a visszavonultan élő idős férfi jó nyugdíjat kap, és házában is lehetnek értéktárgyak. Azzal is tisztában voltak, hogy az egykori ügyvéd rendszeresen ivott, és többször vált visszaélések áldozatává – valószínűleg emiatt is

gyenge célpontnak tűnhetett szemükben.

A vádirat szerint a két férfi a kerítésen ugrott be, majd bejutottak a házba, az emeleti hálószobában pedig meg is találták a sértett nyugdíját.

A földön sem kímélték

Épp távozni akartak, amikor az áldozat megjelent, és egy karóval hadonászva követelte pénzét. Dulakodás kezdődött, ami az udvaron is folytatódott – itt kezdték bántalmazni az idős férfit.

egyikük többször is nyakon és fejen ütötte, majd a páros a földön is rugdosta a haldokló áldozatot, akit végül sorsára hagytak.

Még nem jogerős

Az ítélet szigorát a bíróság azzal indokolta, hogy megszaporodtak az idősek elleni brutális támadások, és csak az életfogytig tartó fegyházbüntetésnek lehet visszatartó ereje.

Az ügyészség, valamint az elsőrendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért, míg a másodrendű vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az a döntés még nem jogerős.