Késsel rabolt cigit saját anyjától

Vágólapra másolva!
Előbb ököllel, majd késsel fenyegette anyját a szolnoki nő, két darab cigarettáért terrorizálta az idős sértettet.
Vágólapra másolva!

Hétfőn hajnalban támadt anyjára az 50 éves szolnoki asszony, az erőszaktól sem riadt vissza, hogy rágyújthasson: először megütötte az áldozatot, és így kényszerítette egy cigaretta átadására.

reggel pedig már késsel követelte az újabb szálat.

A fenyegetést jelentették a helyi rendőrkapitányságon is. A nyomozók sértett és támadó közös otthonából vitték el a gyanúsítottat, akit kihallgatása után őrizetbe vettek - rablás miatt indult ellene eljárás.