Levették Kiss László nevét az uszodáról

Leverik Kiss László nevét a százhalombattai uszodáról
Vágólapra másolva!
Bocsánatot kért ma délelőtt Kiss László az áldozatától, Takáts Zsuzsannától. Az úszóedző díszpolgári címének visszavonásáról rendkívüli ülésén döntött a százhalombattai önkormányzat, és a város uszodáját is átnevezték. Kiss Lászlóról április elején derült ki, hogy 55 évvel ezelőtt két társával együtt megerőszakolt egy 18 éves nőt, amiért 1962-ben börtönbüntetésre ítélték. 
Vágólapra másolva!

A Hvg.hu értesülései szerint a polgármesternek küldött, tegnapi keltezésű levelében Kiss már az ülés előtt lemondott a díszpolgári címről, és maga kérte, hogy változtassák meg a róla elnevezett uszoda nevét. A végső döntést azonban a képviselő-testületnek kellett meghoznia.

Vezér Mihály polgármester Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ülés előtt Vezér Mihály polgármester azt nyilatkozta,

délután már le is kerülhet Kiss László neve a város uszodájáról.

Kiss László lemondásról szóló döntését „megkésettnek” nevezte. Azt mondta, nem akartak elhamarkodott döntést hozni, és ezért kezdeményeztek vizsgálatot.

Takáts Zsuzsanna hétvégi megszólalása után azonban úgy látják, nincs miért tovább várakozni, és

A polgármester elmondta azt is, hogy Kiss László, miután lemondott alpolgármesteri címéről, fizetését felajánlotta a város fogyatékkal élő gyerekei, illetve egy százhalombattai úszó számára, aki az ifjúsági világbajnokságra készül.

Kiss bocsánatot kért

A polgármester arról is beszámolt, hogy

Kiss László ma délelőtt felkereste Takáts Zsuzsannát, akitől „bocsánatot kért és kapott”.

A találkozón Gyárfás Tamás és a felek ügyvédjei is jelen voltak.

Az Origo kérdésére a polgármester megismételte, hogy a botrány kirobbanása előtt nem tudtak Kiss László nemierőszak-ügyéről, és biztos abban, hogy az eset Százhalombatta jó hírnevére nem nyomja rá a bélyegét. A polgármester szerint egyébként Kiss László nagyon szereti a várost, és ez is szerepet játszott döntésében.

A polgármester arról is beszélt, hogy Kiss László nagyon rossz állapotban van, hiszen

több mint fél évszázados munkája 76 éves korában két nap alatt, a szeme láttára omlott össze.

Vezér Mihály elmondta, a mai üléssel az ügyet az önkormányzat részéről lezártnak tekinti.

Sportuszoda lesz az új név

A sajtótájékoztató Fotó: Polyák Attila - Origo

Az ülés utáni sajtótájékoztatón a polgármester beszámolt arról, hogy az uszoda Sportuszoda néven működik tovább, és törölték a díszpolgárok sorából az úszóedzőt.

Kiss Lászlót az ügy után megosztó személyiségnek tartják, akinek a nevét nem állíthatják a lakosság elé.

A döntésre azért vártak eddig, mert biztosak akartak lenni abban, hogy az 55 évvel ezelőtti esetről napvilágra került információk pontosak. Takáts Zsuzsanna megszólalása után azonban ehhez már nem férhet kétség.

Zárásként a polgármester azt mondta:

Az ülés után nem sokkal le is került Kiss László neve a százhalombattai uszodáról.

Leverik Kiss László nevét a százhalombattai uszodáról Fotó: Polyák Attila - Origo

Korábban is dönthettek volna

A botrány kirobbanásakor már felmerült a díszpolgári cím visszavonása, de akkor a testület még úgy határozott: közvélemény-kutatást rendelnek, hogy megtudják, mi a polgárok véleménye a kérdésről.

Az önkormányzati képviselők álláspontja azt követően változott meg, hogy a hétvégén nyilvánosság elé lépett az egykori áldozat, a most 73 éves Takáts Zsuzsanna – róla korábban Gyárfás Tamás azt állította, már nem él. A nő az RTL Klubnak nyilatkozva több, korábban elhangzott információt is cáfolt. Elmondta, az apja nem volt befolyásos ember, így

nem lehetnek igazak azok az állítások, hogy az úszókat a nő szüleinek magas kapcsolatai miatt, „koncepciós” perben ítélték el.

Szerinte az úszók pénzt is kínáltak az ügy eltussolása érdekében, és a nevelőapját is megverték.

Takáts Zsuzsanna Forrás: RTL Klub

Hétfőn a Hvg.hu-nak úgy nyilatkozott az egyik helyi fideszes képviselő: „A hétvégi interjú után többé nincs szükség városi közvélemény-kutatásra, ez egy sakk-matt helyzet. A képviselő-testületnek döntenie kell, méghozzá remélem, hogy egységesen a díszpolgári cím visszavonása, illetve az uszoda nevének megváltoztatása mellett.”

Volt más áldozat is

A napokban a Blikk birtokába került dokumentum szerint ráadásul nem Takáts Zsuzsanna volt Kissék első áldozata: nem sokkal ezt megelőzően egy

18 éves lányt akartak szexre kényszeríteni a margitszigeti Sportuszoda medencéjében.

Körülfogták, és minden testrészén fogdosni kezdték. Az úszók azután úsztak el a közeléből, hogy a lány odakiáltott az úszómesternek.

Az Origo olvasói Gyárfást is lemondatnák

Az Origo nem reprezentatív közvélemény-kutatásában a 15 ezer válaszoló többsége nemcsak bocsánatkérést várt Kiss Lászlótól, hanem azt is, hogy önként lemond százhalombattai díszpolgári címéről.

Az olvasók több mint 80 százaléka Gyárfás Tamást, az Úszószövetség nemrég újraválasztott elnökét is lemondatná, 13 százalékuk azzal is megelégedne, ha Gyárfás bocsánatot kérne. Emlékezetes, hogy Gyárfás a botrány kirobbanása után több fórumon is próbálta mentegetni Kiss Lászlót, azt mondta,

a nő „könnyen kapható volt”, és csak ő állította be úgy, hogy megerőszakolták.

Gyárfás később bocsánatot kért megjegyzéseiért.