Több mint egymilliárd forintot költöttek a Hatvant Boldoggal összekötő bicikliútra. A két éve átadott utat repedések szabdalják, idén tavasszal a fű is kinőtt rajta.

Fűcsomók és a repedések szurokkal leplezett nyoma több száz méteren át – lehangoló videót készített a Hatvant Boldoggal összekötő bicikliútról Bíró József, a 60lap.hu szerkesztője.

A 7,5 kilométeres kerékpárutat a "Kalandozzunk kerékpárral a Zagyva folyó mentén" -projekt keretében építették meg, és 1,13 milliárd forintba került –a fejlesztést két évvel ezelőtt adták át, de már 2015 nyarán "garanciális javításokat" kellett végezni rajta, valószínűleg azért, mert

több száz méteren repedt meg a kerékpárút burkolata.

A repedéseket láthatóan szurokkal töltötték ki, de ez sem jelentett védelmet a tavaszi zöldülés ellen – Bíró József újabb felvételei szerint már

a fű is kinőtt a bicikliúton.

Repedés és fűcsomó a két éve átadott kerékpárútonForrás: Bíró József / 60lap.hu

Bíró József eddig többször próbált meg szakértői véleményt kérni az uniós forrásból megvalósított fejlesztésről, mint állítja, eddig sikertelenül.