Tolvajok borították sötétségbe Gyöngyöspatát

lámpák
Egy garázsban találtak rá az ellopott utcai lámpákra
Vágólapra másolva!
Összesen 19 lámpatestet szereltek le lőrinci gyanúsítottak a rendőrség szerint, Gyöngyöspatán és Csécsén is sötét utcák maradtak utánuk. 
Vágólapra másolva!

Két lőrinci lakost lopással, harmadik társukat pedig orgazdasággal gyanúsítják a pásztói rendőrök a több települést is érintő lámpaügy miatt.

A hatósági adatok szerint a 37 és 27 éves lőrinci férfiak eldöntötték, hogy beszereznek néhány utcai lámpát, majd túladnak rajtuk.

Március 5-én Csécsén összesen hét lámpatestet szereltek le villanyoszlopokról a délelőtti órákban, majd átautóztak Gyöngyöspatára, ahol még tizenkét darabot loptak le a beton lámpaoszlopokról.

Egy garázsban találtak rá az ellopott utcai lámpákra Forrás: Police.hu

A pásztói rendőrök azonban azonosították és elfogták a triót, és sikerült lefoglalniuk a felhalmozott lámpatesteket is. Az ügyben folytatott nyomozás a napokban véget ért, a hatóság vádemelési javaslatot tett a Pásztó Járási Ügyészségnek.