Elítélték Gelse korábbi polgármesterét

Vágólapra másolva!
Három millió forintos pénzbüntetésre ítélték másodfokon Gelse korábbi polgármesterét. Rácz József a közmunkások bérét segélyként fizette ki, a termálfürdő fejlesztésére elnyert uniós támogatást pedig a település működésére fordította. Júniusban részletekben kezdi fizetni a büntetését.
Vágólapra másolva!

Az elsőfokú ítélet minősítését részben megváltoztatva, de a többmilliós pénzbüntetést helybenhagyva jogerősen is elítélte a Zalaegerszegi Törvényszék Gelse egykori polgármesterét, akit az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve több tucat esetben elkövetett közokirat-hamisítás miatt marasztaltak el.

Csődbe ment a település

Rácz József húsz éven át vezette SZDSZ-es polgármesterként a zalai települést, de a 2010-es önkormányzati választásokon alulmaradt akkori kihívójával szemben. A mintegy 1200 lakosú település ellen - ahol 2010 előtt többmilliárd forint értékű beruházás valósult meg állami és európai uniós pályázati forrás felhasználásával -

2011 elején több mint egymilliárdos tartozás miatt csődeljárás indult,

és a pénzügyek miatt az önkormányzat feljelentést tett.

Hárommillió forintos büntetés

A törvényszék mostani közlése szerint a volt polgármestert az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, továbbá 35 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében, illetve 70 esetben felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek, amiért

hárommillió forint pénzbüntetést szabtak ki,

20 havi részletfizetést engedélyezve.

Az elsőfokú ítéletben a 105 rendbeli közokirat-hamisítás mindegyikében még mint felbujtót mondták ki bűnösnek, a pénzbüntetés azonban változatlan maradt.

Munkabér helyett átementi segély

A zalai település egykori vezetőjét azzal vádolta az ügyészség, hogy az önkormányzat által közmunkán foglalkoztatottak részére a munkabért, illetve a túlóra után járó juttatást 239 esetben átmeneti segély címen fizette ki.

A kifizetésre a polgármester adott utasítást,

az átmeneti segély kifizetéséről szóló határozatok elkészítését pedig a szociális igazgatás területén dolgozó másodrendű vádlott végezte, akinek szintén pénzbüntetést tartalmazó ítélete még első fokon jogerőssé vált.

Így tudta fedezni a működési költségeket

Az ügyészség azzal is vádolta a korábbi településvezetőt, hogy nem megfelelő módon használta fel a település termálfürdőjének fejlesztésére nyert EU-s pályázati pénzt.

A 2010 szeptemberében megkapott 45,6 milliós pályázati előlegből ugyanis mintegy 4,3 milliót fizettek ki pályázati célra,

41,3 milliót pedig jogtalanul a település működési költségeinek fedezésére fordítottak.

Rácz József a per során azzal védekezett, hogy a település pénzzavarban volt, számlájára inkasszó került, a működési költségeket pedig így tudta fedezni.

Júniusban kezd fizetni

Az elsőrendű vádlott és védője fellebbezése nyomán a Zalaegerszegi Törvényszék kedden részben változtatta meg az első fokon született ítéletet, a 105 rendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettéből 70 esetében hagyta meg a felbujtói minősítést.

Az indokolásban elhangzott: 35 segélyről rendelkező határozatot maga a vádlott írt alá, tehát

A másodfokú bíróság egyebekben helybenhagyta az első fokon született döntést azzal a megállapítással, hogy a vádlottnak június 10-én kell megkezdenie a havi 150 ezer forintos pénzbüntetés kifizetését.