Juhász kontra Rogán: kizárnák a bírót

2016.05.18. 16:28

Juhász Péter szerdán közölte, hogy júniusban szembesíthetik Rogán Antalt Portik Tamással. Juhász szerint ezért akarja most a felperes kizárni a bírót az eljárásból, azonban ezt az ügy elhúzására való hivatkozással már korábban, április végén kezdeményezték. Rogánék szerint Juhász több valótlan dolgot is állít. Az Origo megtudta, az Együtt politikusa ellen rágalmazás miatt is eljárást indított az ügyészség.

Juhász Péter szerda délelőtt közölte, hogy szembesíteni fogják a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik Tamást Rogán Antal miniszterelnökségi kabinetirodát vezető miniszterrel. Az Együtt politikusát egy éve perelte be Rogán, mert Juhász azt mondta róla, hogy bűnöző. A beperelt politikus indítványozta, hogy hallgassa meg a bíróság Portikot is, aki azt nyilatkozta, hogy ismerte Rogánt, míg a miniszter tagadja ezt. Portik meghallgatását a bíró június 17-re tűzte ki. 

Juhász Péter azt is állította, most, amikor végre kitűzhette a bíró Portik meghallgatását, Rogán és ügyvédei a bírót támadták meg azzal az indokkal, hogy elhúzódott a tárgyalás. 

Kovátsits László szerint Juhász Péter, az Együtt politikusa legújabb Facebook-bejegyzésében több valótlan dolgot állítFotó: Szabó Gábor - Origo

Már áprilisban kezdeményezték

Kovátsits László, Rogán Antal ügyvédje viszont azt mondta az Origónak, hogy a Juhász Péter kontra Rogán Antal személyiségi jogi perben a bíróság azt követően rendelte el Portik Tamás meghallgatását, hogy a felperes, vagyis Rogán Antal még április 28-án kifogásolta az eljáró bíróság tevékenységét. Akkor az eljárás elhúzódására hivatkozva kérték a bíró kizárását.

Azt is mondta, hogy Rogán Antal egyéb elfoglaltsága miatt a soron következő tárgyaláson (a június 17-i szembesítésen) nem tud jelen lenni, vele a bíróság ezt az időpontot előzetesen nem egyeztette. Amint azonban korábban már több alkalommal is, áll az eljáró bíróság rendelkezésére, jelen perben a nyilatkozata már a bíróságnál van – mondta az ügyvéd.

Semmilyen bizonyíték nem semmisült meg

Az ügyvéd szerint az sem igaz, hogy megsemmisült volna a Juhász Péter által tett feljelentés alapján indult ügy CD-n lévő bizonyítéka. Az ilyen bizonyítékokat ugyanis papíron tárolják. Abban az esetben készül CD- vagy DVD-másolat, ha azt a védelem igényli a könnyebb áttekinthetőség érdekében. 

Így tehát az ügy iratai akkor is megmaradnak, ha adott esetben a CD megsérül, mivel azok papíron bárki számára elérhetőek. Kovátsits László elmondta, hogy az ORFK tájékoztatása alapján semmilyen bizonyíték nem semmisült meg az ügyben, így semmilyen CD-t nem kellett pótolni.

A Kúria május elején hozott ítélete szerint Juhász Péter legújabb Facebook-bejegyzésének azon állítása nem felel meg a valóságnak, miszerint „Rogán eladott egy ingatlant Pápa Marianne-nak”. Az ügyvéd szerint Juhász korábbi kijelentéseit úgy értékelte a bíróság, hogy büntetőjogi kategóriába eshetnek.

Az Origo úgy tudja, Juhász Péter ellen rágalmazás miatt az ügyészség most eljárást is indított. Korábban személyiségi jogi eljárás volt az ügyben, de az ügyészség ezt átminősítette rágalmazásnak és becsületsértésnek, ami már büntetőügy.

Rogán Antal több pert is megnyertForrás: MTI/Balogh Zoltán

Több pert is nyert Rogán

Mint arról az Origo korábban beszámolt, a Blikk, a Hír 24, az ATV és a Demokratikus Koalíció ellen is pert nyert Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat.