Nem ez az első razzia a székházban, tavaly októberben civil ruhás nyomozók szállták meg az épületet. A Liga társelnöke szerint a szerdai ellenőrzés egy korábban ismeretlen tettes ellen kezdeményezett és folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos. A NAV csak annyit erősített meg, hogy nyomozói a székházban jártak és iratokat foglaltak le.

Előzetes bejelentés nélkül érkeztek, és az Index értesülése szerint a pénzügyi osztályon ellenőrizték a még Gaskó István elnöksége alatt elnyert TÁMOP (Tásadalmi Megújulás Operatív Program) pályázatokhoz kapcsolódó dokumentumokat. A Liga Szakszervezetek 1,5 milliárd forintot érő európai uniós támogatást kaptak, a Blikk úgy tudja, hogy ennek kapcsán tett valaki feljelentést, és költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás az ügyben.

Folyamatosan ellenőrizték őket

A LIGA Szakszervezetek társelnöke, Czövek János közleményében megerősítette az adóhatósági ellenőrzést, mint fogalmaz, a TÁMOP projekteket az elmúlt időszakban folyamatosan ellenőrizték. tavaly ősszel a Miniszterelnökség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A közlemény szerint idén záró helyszíni ellenőrzést tartott az EMMI, amely "a C projekt vonatkozásában mindent rendben talált Az „A” projektek többségének a záró helyszíni ellenőrzése is megvalósult."

Czövek János szerint a mostani ellenőrzés vélhetően egy korábban ismeretlen tettes ellen kezdeményezett és folyamatban lévő nyomozással kapcsolatos.

Nem ez az első razzia a székházban

Az Origo is beszámolt arról, hogy tavaly októberben civil ruhás nyomozók szállták meg az épületet, és iratokat foglaltak le.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke sajtótájékoztatón reagált tavaly októberben a szakszervezeteket és a személyét ért vádakraForrás: MTI/Illyés Tibor

Gaskó István akkor az Origónak elmondta, hogy a székházban lévő mindhárom szakszervezettől –  a Ligától, a VDSZSZ Szövetségtől és a VDSZSZ Szolidaritástól is –   foglaltak le számlákat és más könyvelési iratokat. A házkutatást megelőzően a VDSZSZ alelnöke, Bárány Balázs több bejelentést is tett Gaskó István pénzügyei miatt.

A bejelentés zavaros elszámoltatási ügyekről, több százezres szállodai és éttermi számlákról szólt abból az időszakból, amikor még Gaskó István volt a VDSZSZ Szövetség elnöke.

A Liga Szakszervezetek budapesti székháza az Ajtósi Dürer soron. Itt razziázott a NAVForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Gaskó István később közölte, hogy három feljelentést is tesz az őt és a Liga elnökségét ért vádak miatt, mert úgy véli, rágalmazói hamis számlákkal próbálják személyét lejáratni. Gaskó István február 18-i hatállyal lemondott a Liga Szakszervezetek elnöki posztjáról.