Vágólapra másolva!
A nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttes és a szigetvári vár is felkerülhet a listára a kulturális örökség védelméről szóló jogszabály változtatásával.
Vágólapra másolva!

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára az előterjesztés parlamenti vitájában elmondta: egyszerűsödnek a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások szabályai, és megszűnik az örökségvédelmi hatóság elsőfokú döntésével szembeni fellebbezés lehetősége.

L. Simon László Fotó: Polyák Attila - Origo

A hat jogszabályt módosító előterjesztés emellett lehetővé teszi, hogy

a komoly előkészítést igénylő beruházások kivitelezését már ne hátráltassa, ha a területen váratlanul régészeti örökség kerül elő.

A változtatás az állagmegóvás érdekében könnyíti azoknak a műemlékeknek az eladhatóságát, amelyeket a tulajdonosa nem tudott megfelelően karbantartani, így bírságot kapott. A szabályozással szigorúbb büntetéssel sújtanák azokat, akik illegálisan használnak fémkereső műszereket.