Milliókat tett zsebre a diplomával trükköző közszolga

2016.05.23. 11:43

Kevésnek érezte bérét, a vádak szerint hamis főiskolai diplomával emelte meg a csongrádi köztisztviselő. Tíz év és több millió forint után bukott le.

Csalással vádolja a szegedi nyomozó ügyészség azt a csongrádi férfit, aki hamis diplomát szerzett be, hogy ezzel jobb bérkategóriába kerüljön.

Megtoldotta a fizetését

A vádirat szerint a férfi több mint 15 évig dolgozott a csongrádi önkormányzatnál – munkájához az érettségi is elég volt, de

ő többet akart, főként a fizetés szempontjából.

2004-ben ezért Budapesten beszerzett egy hamis főiskolai diplomát és alapfokú angol nyelvvizsga-bizonyítványt, amikkel sikerült megtévesztenie a csongrádi jegyzőt és az ügyintézőket is.

Ezután tíz éven át kapott magasabb besorolási osztálynak járó fizetést.2013-tól már a Csongrád Megyei Kormányhivatalt csapta be, hiszen időközben változott a közszolgálati jogviszony jellege is.

Közel 11 milliós a kár

A foglalkoztatóknak 10,8 millió forintos kárt okozott a csalás, állítja az ügyészség, ami – tekintettel a két károsult hivatalra – jelentős, valamint nagyobb összegű, üzletszerű, folytatólagosan elkövetett csalással vádolja a kormánytisztviselőt. A férfi bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.