Lomnici: Az őszödi beszéd az ország történetének egyik legsötétebb lapja

Cöf Sajtótájékoztató Kossuth tér Öszöd
Vágólapra másolva!
Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik legsötétebb napja az volt, amikor Gyurcsány Ferenc elmondta az őszödi beszédet - mondta a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője,Lomnici Zoltán a beszéd 10. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatójukon,
Vágólapra másolva!

Lomnici Zoltán szerint az akkori miniszterelnök elismerte, hogy kormányzásuk a választók átverésén alapult és

végighazudták az azt megelőző másfél-két évet.

Ugyanakkor a "balliberális oldal által elhazudott választás után" arra is rávilágított, hogy a kormányzásuk milyen katasztrofális következményekkel járt - tette hozzá.

Azt mondta, az emberek erkölcsi megújulásának jele volt a nemzeti erők elsöprő győzelme 2010-ben.

Lomnici Zoltán és Heizler Norbert a sajtótájékoztatón Fotó: Polyák Attila - Origo

Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy 2010 után morális rendszerváltásnak is be kellett következnie. "Üzenjük Brüsszelnek, hogy ez megtörtént", és a magyar emberek újra 1956 szellemiségében, ám 21. századi módon, büszkén előretekintve építik a jövőjüket. Újra felemelő érzés tehát magyarnak lenni! - mondta.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora arról szólt, hogy

az ország eladósítása és a gazdasági ámokfutás mellett nem feledhetjük azt a morális rombolást sem,

amely Gyurcsány Ferenchez köthető. "Reformnak nevezett ámokfutása" olyan terheket rakott az emberekre, amelyekből csak hosszú évek kemény munkájával lehetett kilábalni. Ennek volt a következménye, mondta, hogy 2010 és 2014 között a kormánynak a családok és a vállalkozások támogatása helyett

az előző kormányok által felvett hiteleket kellett törlesztenie.

Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője Fotó: Polyák Attila - Origo

A balliberális miniszterelnök az őszödi beszéddel -, amelyet szerinte hazugság szenvedélyes igazságbeszédnek beállítani - azt is bizonyította, hogy alkalmatlan bármilyen közéleti szerepvállalásra, mert rombolja a demokráciát. Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc ma is kérkedik a beszédével, mondta Heizler.

A koordinátor kiemelte, tíz év eltelt, de nem felejtenek, annak érdekében, hogy ilyen többé ne történhessen meg Magyarországon.

A felszólalókat ellentüntetők egy csoportja zavarta meg, akik a "maffia", a "gengszterek" és "tolvajbanda" jelszavakat kiabálták.