Meleg is, eső is lesz a hétvégén

Vágólapra másolva!
Nyárias melegre, esőre, helyenként zivatarokra is számíthatunk az utolsó májusi hétvégén. Hétfőn már jégeső és felhőszakadás is lehet.
Vágólapra másolva!

Pénteken kevés gomoly- és fátyolfelhő zavarja a ragyogó május végi napsütést. Elsősorban az Északi-középhegység térségében számíthatunk délutáni záporra, zivatarra.

Gyenge lesz a légmozgás, melegfront jellegű hatás várható – derül ki a köpönyeg.hu előrejelzéséből.

Reggel 12, délután 27 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétvégén strandidő lesz Fotó: Polyák Attila - Origo

25 és 30 fok közötti értékeket mérhetünk, igazi strandidő lesz.

Vasárnap hajnalban csökken, délután újra megnövekszik a gomolyfelhőzet. Napközben még többórás napsütésre van kilátás. Estétől délnyugat felől záporok, zivatarok érkeznek. 25-31 fokos meleg valószínű.

Jégeső és felhőszakadás

Hétfő gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé lehet zápor, zivatar. Néhol jégeső és felhőszakadás is kialakul.

Az északnyugatira forduló szél megélénkül. Zivatarokat viharos szélrohamok jellemezhetnek. Lehűlés kezdődik.

Kedden változóan felhős, szeles idő várható. Szórványosan fordul elő eső, zápor, zivatar. 20 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet.