Tizenöt évet kapott Portik Tamás a Prisztás-gyilkosságért

Vágólapra másolva!
Ugyanennyit kapott a másodrendű vádlott is. Mindkét ítélet jogerős. A harmadrendű vádlottat tíz év fegyházra ítélték, ő még fellebbezhet.
Vágólapra másolva!

Másodszor született ítélet az ügyben. Portik Tamást 2014 februárjában egyszer már elítélte a Fővárosi Törvényszék Prisztás József meggyilkolásának ügyében, de a Fővárosi Ítélőtábla utóbb új eljárást rendelt el.

Ítélethirdetés Portik-perben, ez a kép még az előző eljárásban, a Fővárosi Törvényszéken készült Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ebben a törvényszék tavaly októberben nem jogerősen tíz év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett emberölés miatt, a másodrendű vádlott pedig - aki a vád szerint fejbe lőtte Prisztás Józsefet - kilenc évet kapott.

Portik már nem fellebbezhet

A harmadrendű vádlottat – aki a vád szerint a helyszínre csalta az áldozatot, és teljesen eltérő, egymásnak ellentmondó vallomásokat tett az eljárás során – az első eljárásban bizonyítottság hiányában felmentették. Most őt is elítélték, tíz évet kapott, de fellebbezhet. Portik Tamás és a másodrendű vádlott büntetését a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében súlyosbította, ők már nem fellebbezhetnek.

Gátlástalan leszámolás volt

A másodfokon eljáró ítélőtábla kimondta, hogy Portik Tamás - bár magát igyekezett átlagemberként bemutatni - valójában egyike volt az éjszakai életben jelentős befolyással bíró embereknek, a Prisztás-gyilkosság pedig "gátlástalan leszámolás, alvilági háború" volt.

A bíróság szerint felbujtó és felbujtott bűncselekményét azonos súllyal kell értékelni,

Prisztás József haláláért Portik Tamás és Hatvani István egyaránt felelős, ezért a büntetésüknek is azonosnak kell lennie.

Bérgyilkosi feladat volt

A Fővárosi Ítélőtábla előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt felbujtóként mondta ki Portik Tamás bűnösségét, Hatvani Istvánt - aki fejbe lőtte Prisztás Józsefet - pedig előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte el.

Az áldozatot a helyszínre csaló harmadrendű vádlott esetében is megállapította a bíróság az előre kiterveltséget és az aljas indokot,

mert a történtekből anyagi haszna származott.

A tábla szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte megfelelően a terhelő bizonyítékokat. Felhívta a bíró a figyelmet arra, hogy a vádlott ott volt a gyilkosságot megelőző Portik-Prisztás találkozón, amelyen "feloldhatatlan anyagi ellentétek kerültek elő". A másodfokú bíróság szerint a történtek után kérte meg Portik Tamás a harmadrendű vádlottat arra, csalja a helyszínre Prisztás Józsefet, hogy Hatvani István megölhesse. Az elkövető tettét "bérgyilkosi feladatnak" nevezte a bíróság.