Titokban számolhat le ellenfeleivel Vona

2016.05.29. 07:05

Várható, hogy nagy vita előzi meg a Jobbik előre bejelentett eredményű tisztújítását, de ezt a közvélemény nem követheti, mert zárt lesz a kongresszus. Vona Gábor korábban három alelnök indulását vétózta meg, köztük Novák Elődét, aki azóta kiteregette a szennyest. A pártelnök alelnökjelöltjeit azonban a helyi tisztújításokon legyőzték a renitensek. Elemzők szerint egyeduralomra törekszik a pártelnök.  

Zárt ajtók mögött, a budapesti Kongresszusi Központban tartja tisztújító közgyűlését vasárnap a Jobbik. Ez azért érdekes, mert Vona Gábor pártelnök még áprilisban bejelentette: három jelenlegi alelnököt nem szeretne újra az elnökségben látni, és ha ők mégis elindulnak, élni fog az alapszabályban biztosított jogkörével, és megvétózza a megválasztásukat.

A hivatalos indoklás szerint a párt már a kormányzásra készül, ezért Vona a Jobbik sikeres polgármestereit kívánja beemelni az elnökségbe. Nem hivatalosan párton belüli leszámolásról, a „radikálisnak” minősített szárny kiszorításáról szólnak a pletykák.

A három megnevezett alelnök közül Szávay István és Apáti István néhány nap után beletörődött a pártelnök döntésébe, de Novák Előd úgy döntött, nem adja fel, és mégis elindul. Ehhez joga van, de hiába választják meg, Vona Gábor vétója miatt nem kerülhet be az elnökségbe. Azóta lezárultak a helyi szervezetek jelöltállításai, és a Vona által favorizált Janiczak Dávidot és Fülöp Eriket Hegedűs Lorántné és Novák Előd is megelőzte. 

Vona még áprilisban vétózottForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem tetszett a néppártosodás

A párton belüli konfliktust az okozta, hogy az alelnökök túlságosan kritizálták a néppártosodási törekvéseket, és kevésbé azonosultak a radikális üzenetek megszelídítésével. Erre utalt Vona Gábor pártelnök is, aki nemrég az Origónak azt mondta, „kizárt, hogy megváltoztassam a döntésemet! Ha Novák Előd, Szávay István és Apáti István a kérésem ellenére indulnak, élek a vétójogommal, ha pedig a kongresszus nem támogatja a néppártosodási koncepciómat, lemondok”.

„Úgy érzem magam, mint egy meglepetésszerűen benyújtott válópernél érezheti magát az, akinek párja korábban soha nem jelezte, hogy ez így nem fog tovább menni, ha nem változik meg ebben és ebben” - jellemezte a helyzetet korábban Novák Előd. Azt is mondta, ő soha nem kérdőjelezte meg Vona elnökségét, de azért szerinte „az egész pártot nem formálhatja a maga képére, nem távolíthatja el a másként gondolkozókat”.

Novák Előd keményen nekiment Vona politikájánakForrás: MTI/Kovács Attila

Mint arról az Origo elsőként beszámolt, figyelmeztetésként a tagságnak, de nem a nyilvánosságnak szánta Novák Előd, a Jobbik alelnöke terjedelmes, a párt múltjáról, jelenéről és jövőjéről is elmélkedő, Vona Gábor pártelnököt bíráló írását. 

Sajnálja, hogy kikerült

Ha „a néppártiság a polkorrektnek mondott óvatoskodó nyárspolgáriságot jelenti, már nem Attila unokái leszünk, hanem belesüppedve az általános politikai posványba, díszellenzékként és a magyar politika sokadik szemfényvesztőiként a nemzetközi pénzhatalom álradikális és néha lenácizott kiszolgálóivá válhatunk” – így bírálta Novák a Vona-féle néppártosodó Jobbik-irányvonalat az eredetileg a párt belső levelezőlistáján közzétett, de az Origóhoz is kiszivárgott levelében. 

Novák az Origo kérdésére elismerte, hogy a levelet ő írta, mint a közelgő tisztújításon az újraválasztásért indulni szándékozó alelnök, de a belső levél a párttagoknak szólt, ezért nem örül, hogy kiszivárgott. Pedig szerinte úgysem lesz lehetősége elmondani ezt a kongresszusukon, mivel indulását – mint azt Vona be is jelentette – a pártelnök a vétójogával élve megakadályozza majd. 

Vona Gábor nem akar több konstruktív vitát?Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nincs konstruktív vita

Az Origóhoz is eljutott írásban – amit Novák alelnök(jelölt)-ként írt alá és „Szebb jövőt!” búcsúüzenettel zárt – szó esik Novák alelnöki indulásáról és annak várható elnöki vétójáról is: „A vétó a kritikusok eltávolításáról szól (...) sokkal többről van szó, mint személyi kérdésekről, pláne nem sértődések motiválnak, ez egy olcsó és valótlan magyarázat volt.”

Az elnökségben szerinte a jövőben aligha lesz terük a konstruktív vitáknak, de ettől még a problémákat sem lehet a szőnyeg alá seperni. Novák emlékeztetett: belső körben, ha kisebbségben maradt is, de eddig vitába szállhatott, például ilyen témákban: 

  • Miért nem számoltathatjuk el Simicskát? 
  • Miért akar Vona Gábor kormányfőként még újabb holokauszt-emlékműveket avatni? 
  • Miért szerveztek ki egy százmilliós székházat magántulajdonba jobbikos pénzből? 

Novák arról ír, hogy „kívülről is meg akarják mondani bal- és jobbliberális körök, milyenné váljon a Jobbik: egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő párttá, mely nem hoz radikális változást”. Ezt szerinte nem lehet megengedni, mert ahhoz, hogy a Fidesz szavazóit el lehessen hódítani, ki kell mondani, hogy „Meztelen a király!” – ezt tartja Novák a saját, „nem túl hálás” feladatának. 

Vona: Novák nem tud uralkodni az érzelmein
Novák Előd nem tudja kordában tartani az érzelmeit, levele tele van csúsztatásokkal és féligazságokkal – így reagált Vona Gábor az alelnökének kiszivárgott levelére. Novák lépése egyáltalán nem volt szerencsés – tette hozzá.

 

Simicska Lajos neve is előkerült a párton belüli vitákbanFotó: Bielik István - Origo

Vona előremenekült?

A Vona Gábor vezette Jobbik a 2014-es parlamenti választás óta nem vált kormányváltó erővé – írta korábban a Nézőpont Intézet. A párt hosszú ideje nem képes egyetlen társadalmi ügyet sem tartósan napirenden tartani, és támogatottsága is csupán a 2014-es szinten hullámzik – írták. „A pártelnök előremenekült, és ahelyett, hogy a tisztújító kongresszuson saját politikájának sikertelensége miatt kellene magyarázkodnia, bűnbakokat jelölt meg a leváltandó alelnökök személyében, elterelve ezzel a figyelmet politikai kudarcairól.”

Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője a Jobbikban zajló folyamatokról korábban azt írta, Vona teljhatalomra törekszik pártjában. Hogy sikerül-e elérnie célját, azt ma még ő sem tudhatja biztosan. Ami most a Jobbikban zajlik, az tisztán hatalmi harc. Az alelnöki tisztség tétje jelentős, hiszen a most formálódó elnökség fogja irányítani a 2018-as kampányt, ők döntenek majd arról, hogy ki állhat 2018-ban a startvonalra, ki kaphat esélyt a mandátumszerzésre – vélte Lánczi Tamás. 

A Szegedi-ügy

A Jobbik történetében egyébként már több leválási kísérlet is volt, de eddig mindegyik elbukott. Emlékezetes például Szegedi Csanád ügye, akinek a távozása után sokan pártszakadásra számítottak. Ekkor éppen Novák Előd fogalmazott úgy, hogy erről szó sincs, csak „nem hagytuk, hogy elgennyesedjen a seb, és ezzel hosszabb távon kisebb támadási felületet adunk”. 

A mostani tisztújítás nyertesei osztják majd a 2018-as lapokatForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szávay István, Novák Előd és Apáti István kitúrása után azonban Novák Előd felesége, Dúró Dóra is elhagyhatja a pártot, a képviselő ugyanis levélben jelezte a pártelnöknek, hogy lemond az összes pártbéli tisztségéről, ha Vona Gábor él a vétójogával. 

Bizonyára nem egyszerű Dúró Dóra helyzete” 

– fogalmazott Vona Gábor, aki ugyanakkor bővebben nem akarta a képviselő levelét kommentálni, mert még nem egyeztetett vele személyesen.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK