Szíven szúrtak egy szolnoki nőt, belehalt sérüléseibe

Vágólapra másolva!
Mellkason szúrtak egy negyven év körüli nőt hétfő délután fél öt körül a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, az áldozat belehalt sérüléseibe. A rendőrök három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Vágólapra másolva!

Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje azt mondta, hogy

A mentők rendkívül komoly beavatkozásokat végeztek a helyszínen, mindent megtettek, de az áldozat életét nem sikerült megmenteni – tette hozzá.

Az első orvosszakértői vélemény és a rendőrök által beszerzett információk alátámasztották, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett - írja a Police.hu. A szolnoki rendőrök a bejelentést követő

három órán belül elfogták

a város területén a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 47 éves szolnoki lakost.