Bordatörésig rugdosta élettársát egy miskolci rendőr

Vágólapra másolva!
Életveszélyt okozó testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt nyomoz a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy 39 éves miskolci rendőr ellen, akinek az előzetes letartóztatását a múlt héten, pénteken rendelte el a Miskolci Járásbíróság - közölte a vádhatóság vezető ügyésze.
Vágólapra másolva!

Barkó Tamás kifejtette: a nyomozás adatai szerint a férfi még 2014 novemberében a munkája kapcsán ismerkedett meg a sértettel, egy 38 éves nővel, akivel tavaly nyártól közös lakást bérelt Miskolc belvárosában.

Gyakran ivott

Az összeköltözés után a rendőr egyre gyakrabban ivott alkoholt, féltékenysége miatt a nő minden lépését irányítani, ellenőrizni akarta. Az élettársak között egy idő után mindennapossá váltak a veszekedések, ilyenkor a férfi durván szidalmazta és rendszeresen bántalmazta a nőt.

A vezető ügyész azt mondta: az idén április 28-án késő este a rendőr ittas állapotban hazatérve, egy vita hevében

úgy összerugdosta élettársát, hogy a nőnek két bordája eltört, és a tüdeje is megsérült.

A sértett életveszélyes állapotban került kórházba, a gyors és szakszerű orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy állapota stabilizálódott, és már az otthonában lábadozik.

Az ügyészségi nyomozás a tanúkihallgatások befejeztével szakértői bizonyítással folytatódik - jegyezte meg Barkó Tamás.