Életfogytiglant kapott a forráskúti kalapácsos gyilkos

forráskút gyilkos
Vágólapra másolva!
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a forráskúti férfit, aki 2014 őszén meggyilkolta gyermekkori ismerősét.
Vágólapra másolva!

A táblabíróság - a nyilvánosság kizárásával megtartott tárgyaláson - aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a 22 esztendős férfit, aki

legkorábban 35 év fegyházbüntetés letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a vádlott fiatal életkora miatt nem látta szükségesnek a legsúlyosabb, a feltételes szabadságot csak negyven év után lehetővé tevő büntetés kiszabását.

Életfogytiglant kapott Forrás: Origo

Kalapáccsal ölte meg

A vádirat szerint a férfi 2014-ben egy novemberi délelőtt elhívta forráskúti házához a későbbi áldozatot. A férfi ittas volt, és szexuális ajánlatot tett a 22 éves nőnek, aki azt visszautasította. A vádlott ekkor megerőszakolta a nőt, majd fojtogatni kezdte. A nő elájult, a férfi ekkor tovább bántalmazta, majd

egy kalapáccsal több alkalommal fejen ütötte. Ezek a koponyasérülések okozták az áldozat halálát.

A gyilkos fegyver Forrás: Origo

Korábban is erőszakoskodott

A vádlott a holttestet egy disznóólnál elrejtette, a nő használati tárgyait a kazánban elégette, a házat pedig takarítószerekkel felmosta. A sértett holttestét és biciklijét másnap, a nőt eltűnése miatt kereső rendőrök találták meg. A vádlott a gyilkosság előtt néhány hónappal Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el. A férfi részben elismerte a bűncselekmények elkövetését.