Kezdődnek a szóbeli érettségik

érettségi vizsga iskola diák
Rozsnyó, 2013. június 3. Egy diáklány a magyar nyelv és irodalom szóbeli érettségi vizsga után a Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola egyik tantermében, a szlovákiai Rozsnyón 2013. június 3-án. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Csütörtökön folytatódnak az érettségik, a diákok emelt szinten kezdik meg a szóbeli vizsgákat.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Hivatal (OH) korábbi közleménye szerint június 2. és 9. között több mint 43 ezer emelt szintű szóbeli vizsga lesz, 164 vizsgahelyszínen, 2866 tantárgyi bizottság előtt. Az érettségizők emelt szinten 79 féle vizsgatárgyat választottak, ezek mindegyikéből van szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a megyei (fővárosi) kormányhivatalok szervezik. A szóbeli tételeket az OH készítteti el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a háromtagú tantárgyi bizottságokhoz. Ezek elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatal bízza meg.

Izgalom a köbön Forrás: MTI/Komka Péter

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja egyéni értékelő lapon külön-külön értékeli, majd az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségivizsga-bizottságnak a minősítésre. A tantárgyi bizottság minden vizsgázóról egyéni osztályozóívet állít ki, amelyet a kormányhivatal megküld az illetékes érettségivizsga-bizottságnak.

A középszintű szóbeliket június 13-ától 24-éig tartják majd a középiskolákban.