Csintalan szerint a Közgép tartotta életben a Népszavát

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Csintalan Sándor egy mai interjúban azt mondta: azért akarta megvenni 2012-ben a Népszabadságot, mert az MSZP „cserben hagyta” a lapot. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is: a Népszavát is a Közgép pénzén "sikerült lélegeztetőn tartani". 
Vágólapra másolva!

Csintalan Sándor, a Lánchíd Rádió műsorvezetője, korábbi MSZP-alelnök a HVG-ben ma megjelent interjúban beszélt arról, hogy 2012-ben miért jelentette be, megveszi a Népszabadságot. Elmondta,

a lapot valójában Simicska médiaholdingja számára szerette volna megszerezni.

Ezzel a cél az lett volna, hogy fenntartsák a stabilitást. Csintalan úgy fogalmazott: „Stabilitást adtunk volna, hisz a Népszavát is a Közgép pénzén sikerült lélegeztetőn tartani. Ne felejtse el, hogy

a baloldal legerősebb pártja elvesztegette, cserben hagyta a Népszabadságot.

De nem csak az újságot, minden olyan intézményt is – a bennük dolgozókkal együtt -, ahol gondolat termelődik. Miközben az erre fordítható pénz magánzsebekbe vándorolt.”

Simicska Lajos (középen) 2014-ben Fotó: Bielik István - Origo

A Hír TV nem eladó

Az MSZP korábbi alelnöke beszélt arról is: "a Class FM pusztán azért került amerikai kézbe, mert csak a hülye nem látja, hogy Simicska Lajos tulajdonában a

Class FM biztosan nem kapná meg a működésének folytatásához szükséges frekvenciaengedélyt.”

Csintalan szerint ugyanis a kormány minden eszközt bevetne azért, hogy a médiapiacról eltűnjenek a Simicska-érdekeltségek.

Csintalan az interjúban beszélt az Orbán-Simicska háborúról, és arról is, hogy mit gondol a jelenlegi kormányzásról.