Drogos autótolvaj terepjárójára lőttek a rendőrök

Vágólapra másolva!
Korábban is körözték a férfit, mert nem ment be a börtönbe, hogy elkezdje egy másik bűncselekményért kapott büntetésének letöltését.
Vágólapra másolva!

Hajdúszoboszlón, egy panzió elől lopták el még szerdán a terepjárót. A rendőrség azonosította a lopással gyanúsítható 31 éves férfit, majd elfogatóparancsot adott ki ellene, és elrendelte a jármű körözését is.

Szembe hajtott a rendőrökkel

Csütörtök este a hajdúszováti körzeti megbízottnak jelezték, hogy látták az ellopott kocsit. A rendőrök ellenőrizték a környező utakat, ekkor jött velük szembe a terepjáró. Követni kezdték, és hangosbemondón többször felszólították a sofőrt, álljon meg, ám ő továbbhajtott, majd

egy földútra sodródva megfordult, és a rendőrök felé indult el.

Pozitív drogteszt

Az egyik járőr kiszállt a szolgálati gépkocsiból és egy lövést adott le a menekülő autó jobb első kerekére, amelyet el is talált. A sofőr még ekkor sem állt meg, de a gépkocsi a vízelvezető árokban elakadt. A járőrök ekkor elfogták a férfit. Senki sem sérült meg.

A hajdúszoboszlói rendőrkapitányságon elvégzett kábítószer-gyorsteszt pozitív lett.

Közben kiderült, már korábban is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, mivel nem kezdte meg börtönbüntetése letöltését.