Romániai választások: Kolozsváron a jobboldal győzött

lemondott a Román miniszterelnök, Emil Boc
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere (középen).
Vágólapra másolva!
Bukarestben a Szociáldemokrata Párt által jelölt Gabriela Firea szenátor nyeri a főpolgármester-választást, Kolozsváron pedig a tisztségben lévő Emil Boc, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt jelöltje szerez újabb négy évre mandátumot a városháza élén a vasárnapi egyfordulós önkormányzati választásokon – közölte a Digi 24 hírtelevízió az IRES közvélemény-kutató intézet által készített exit pollra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az urnáktól távozók nyilatkozatai szerint Firea a voksok 42 százalékát kapta meg, míg legfőbb ellenfele, Nicusor Dan, az újonnan alakult Mentsük meg Bukarestet Szövetség (USB) jelöltje 29,8 százalékos eredményre számíthat.

Kolozsváron

Emil Boc újraválasztását a voksolók 69 százaléka

támogatta az IRES becslése szerint. A második helyen Horváth Anna, az RMDSZ jelöltje végezhetett a szavazatok 10,8 százalékával.

Jó eredményre számít Kelemen

Románia 54 településén biztosan az RMDSZ jelöltje szerzi meg a polgármesteri tisztséget – mondta el Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az urnazárás után szűk egy órával tartott sajtótájékoztatóján. Kelemen Hunor exit poll felmérésekre hivatkozva jelentette ki, hogy Kolozsváron mind Horváth Anna, a szövetség polgármesterjelöltje, mind az RMDSZ képviselőjelölt-listája jó eredményt ért el.

Kelemen Hunor bízik abban, hogy Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben magyar polgármester lesz Forrás: MTI/Soós Lajos

Kelemen Hunor szerint Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor, Marosvásárhelyen pedig Soós Zoltán

szoros versenyben áll

a hivatalban levő polgármesterrel, és bíznak benne, hogy a magyar jelöltek foglalhatják el a polgármesteri széket. Az elnök kijelentette: az RMDSZ általánosan is jó választási eredményre számít.

A romániai önkormányzati választások hátteréről itt olvashatnak.