Megdolgoztatta a zalai tűzoltókat a vihar

Vágólapra másolva!
Néhány óra alatt mintegy száz esetben hívták vasárnap délután a tűzoltókat Zalában, villámcsapás és a vízben elakadt autók miatt is voltak bejelentések - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Cseresznyés Dániel azt mondta, elsősorban Zalaegerszeg, Keszthely és Hévíz környékén okozott károkat a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék.

Az esetek többségében elárasztott pincék vagy alagsori helyiségek miatt hívták a katasztrófavédelmi egységeket, de

több helyen a kidőlt fák okoztak közlekedési akadályt vagy károkat.

Zalaegerszegen villám csapott egy családi ház tetőszerkezetébe, Keszthely térségében pedig az utakon hömpölygő vízben akadtak el autók.

A szóvivő hozzátette: a katasztrófavédelemhez továbbra is folyamatosan érkeznek a segélyhívások.