Bejelentette indulását az MSZP választmányi elnöki posztjáért Hiller István, a párt korábbi elnöke, jelenleg az Országgyűlés alelnöke. A szocialista politikus, volt miniszter így kihívója lesz a tisztségért újrainduló Botka Lászlónak. Hiller elképzelése szerint egy aktív választmány határozná meg az MSZP új, a kormányzóképesség visszaszerzése felé vezető irányát, míg az elnökségnek és a frakciónak csak az operatív politizálással kellene foglalkoznia.

A kormány, a Fidesz "nemhogy a lemondás szélén áll, hanem minden kétséget kizáróan ma is vezet" - állapítja meg Hiller István, az MSZP volt elnöke, az országgyűlés jelenlegi alelnöke abban a pályázatban, melyben jelentkezik a szocialisták választmányi elnöki posztjára. Az elnök után - akinek posztjáért négyen indulnak a június 25-i tisztújító kongresszuson -, a választmányi elnök a második legfontosabb ember az MSZP-ben. Ezt a posztot most Botka László szegedi polgármester tölti be, így Hiller az ő kihívója - immár hivatalosan is, miután benyújtotta pályázatát.

Nem látnak mást, mint a Fideszt 

Annak, hogy a Fidesz még mindig vezeti a népszerűségi listákat, Hiller István szerint több oka van. De a legfontosabb az, hogy nincs valódi alternatíva a politikai palettán.

Hiller István volt pártelnök is elindul a választmányi elnöki posztértFotó: Origo

Mint írta, "nem azért választja őket még mindig a relatív többség, mert annyira kiválóak, nem azért mert annyira szeretik őket, s már nem is azért, mert annyira félnek tőlük, hanem azért mert nem látnak mást. Mert egyelőre egy a menü." 

Alternatíva kell! Új narratíva, egy másik Magyarország lehetősége - foglalta össze Hiller, hozzátéve: ehhez program is kell, mert hibás az a hozzáállás, miszerint a Fidesz is program nélkül tudott győzni. "A magyar baloldal, az MSZP szellemi, intellektuális megújítására van szükség!" - írta.

Centrum legyen a választmány!

A választmányi elnökjelölti programból az olvasható ki, hogy Hiller elképzelése az: a választmányban egyfajta a politikai karakter kialakítása, a távlatos gondolkodás, iránymeghatározás történjen, hogy aztán ez a szervezet képes legyen "az összegzésre, a stratégiai viták lebonyolítására, s a döntésre."

Szavazás az MSZP-kongresszuson - többes jelölés az elnöki és a választmányi elnöki posztra isFotó: Origo

Hiller István úgy tartaná hatékonynak, ha a kérések, feladatok, opcionális javaslatok kidolgozásának megrendelésére, egyfajta centrumszerepre, s a korábban vázolt stratégia alkotásban nézetek ütköztetésére, majd az állásfoglalásra szólna a választmány, az MSZP "parlamentjének" mandátuma.

Pályázatában Hiller kitért arra is, hogy az operatív döntéshozatal továbbra is a pártelnökség illetve a frakció dolga lenne, de "a hosszú távú kérdések vitaszíntere és intézménye a választmány lenne", ennek a munkamegosztásnak pedig "a kormányzóképesség ki-, illetve újraalakítása" a célja szerinte.

Botka is újraindul a tisztségért

Hiller István bejelentkezése nem volt amúgy váratlan: párton belül jó ideje a legtöbben biztosra vették, hogy a tisztségért újrainduló Botka László szegedi polgármester kihívót kap, méghozzá az MSZP 2004-2007 közötti elnöke személyében.

Botka László választmányi elnök újraindul a posztértForrás: MTI/Kovács Attila

Az Origo információi szerint - hasonlóan az elnöki poszthoz - a párt tagsága szívesen látna egy új, markánsabb, aktívabb szereplőt a választmányi elnöki poszton, így elég jók lehetnek Hiller István esélyei. Ám mások arra figyelmeztetnek, hogy ha Botka nem tudja megőrizni pozícióját a választmány élén, akkor "láthatatlanná", súlytalanná válik a következő években, ami nem segíti azt az esetleges forgatókönyvet, miszerint többen Botkát tudnák elképzelni 2018-ban az MSZP kormányfő-jelöltjeként.

Ilyen az elnöki posztra pályázó Harangozó Tamás is, aki az Origónak azt mondta, szerinte Botka alkalmas lenne az új szavazók százezreinek megszólítására. Akkor is, ha eddig inkább úgy ismerték, mint akit már többször kértek fel elnökjelöltnek és miniszterelnök-jelöltnek is, de sosem vállalta.