Újabb konfliktusok a Jobbikban

Vona Gábor Jobbik-elnök és Novák Előd alelnök portréja néz szembe egymással egy képen.
Vona Gábor Jobbik-elnök és Novák Előd alelnök portréja néz szembe egymással egy képen.
Vágólapra másolva!
Egy új radikális párt megszületése sem kizárható azok után, hogy a tegnapi szavazáson a képviselők negyede nem támogatta Novák Előd kizárását a Jobbik frakciójából – írja a Ripost. A lap információi szerint a kiszorított tagok már szervezkednek, Novák mellett Hegedűs Lorántné lehet a másik vezetőjük. 
Vágólapra másolva!

Azok után, hogy Vona Gábor döntése nyomán több korábbi alelnök is elvesztette pozícióját a Jobbik kongresszusán, tegnap a frakcióból is távoznia kellett a Vona döntése ellen leglátványosabban tiltakozó Novák Elődnek. Az erről szóló tegnapi szavazáson a frakció 24 tagjából 18-an támogatták Novák kizárását, négyen szavaztak nemmel, két képviselő pedig tartózkodott. A Ripost szerint ez is jelzi, hogy a jobbikosok egy része nem támogatja a Vona Gábor által kijelölt új irányvonalat, így most már

egy Jobbikból kiváló radikális párt megalakulása sem kizárható.

Novák Előd és Vona Gábor Forrás: Origo

Tisztáknak nevezik magukat

A Ripost arról is ír, hogy a párt vezetéséből kiszorított jobbikosok szervezkedésbe kezdtek, magukat Tisztáknak nevezik, és szembehelyezkednek a Vona Gábor által meghatározott politikai irányváltással. Ennek a csoportnak Novák Előd mellett egy másik kiszorított korábbi alelnök, Hegedűs Lorántné lehet a vezetője. Hegedűsné már korábban is egyet nem értésének adott hangot amiatt, hogy Vona Gábor befolyásos tanácsadója, Baranyi Tibor és köre királypárti nézeteik miatt

az 1848-as szabadságharcot gyalázó kijelentéseket tettek.

A Ripost azt is felidézi: nemcsak a mostani frakciószavazáson, hanem a két héttel ezelőtti kongresszuson is jelentős volt a Vonát elutasítók száma, a tagok 20 százaléka nem támogatta a megválasztását.

A háborúnak még nincs vége

Tegnap arról írtunk: Novák Előd birtokában 300 hangfelvétel van, amik a párt elnökségi ülésein készültek, és szerepük lehet a következő időszak belharcaiban. Novák a Népszabadságnak cáfolta a felvételek létezését, azt mondta: „Ez valótlanság. Nem készítettem felvételeket, a birtokomban sincsenek ilyenek. Megelőzve a következő kérdést: szerintem másnak sincs.

Ha vannak is birtokomban bizonyos dokumentumok, például levelezések, azokat nem kívánom felhasználni ellenük.”