Állatkínzás miatt emeltek vádat a deteki alpolgármester fia ellen

Vágólapra másolva!
Állatkínzók ellen emelt vádat a miskolci ügyészség: két fiatal brutális kegyetlenséggel vert agyon egy kutyát még az elmúlt év nyarán. Az egyik elkövető a deteki alpolgármester kiskorú fia volt. Az eset óriási felháborodást váltott ki, az állatvédők petícióban követelték az állatkínzó megbüntetését, amit több mint 30 ezren írtak alá.
Vágólapra másolva!

A kutyát baseballütővel verték agyon, a brutális tettről ráadásul az elkövetők videót készítettek, amit feltöltöttek az internetre.

Később kiderült, hogy a fiú, aki agyonverte az állatot, a deteki alpolgármester fia. A felvételt készítő idősebb férfi ellen is vádat emeltek. Az elkövetők utóbb azzal védekeztek, hogy az állatot az árokban találták meg, elüthette egy autó, és

azért verték agyon, hogy az állat ne szenvedjen.

Az eset máskülönben kapott politikai színezetet is: a jobbikos Egyed Zsolt ugyanis lemondásra szólította fel az alpolgármestert, annak szülői felelősségére hivatkozva.

Az alpolgármester nem mondott le, azt mondta, sajnálja az esetet, és mindenkitől elnézést kér a fia nevében is.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat.