Gyorsított eljárásban ítélték el a lincselőket

2016.06.15. 09:21

A vádlottak a hozzátartozójukat elgázoló gépkocsi vezetőjére és utasaira támadtak rá vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén.

A csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfiakat két év tíz hónap, illetve három év börtönre ítélték első fokon, és elrendelték előzetes letartóztatásukat.

A vádirat szerint a sértett a feleségével és a kisfiával szabályosan autózott Piricse egyik utcáján, amikor a bal oldali sávban tartózkodó, négy-öt emberből álló gyalogoscsoportból egy ittas nő hirtelen a kocsi elé lépett. A sofőr a fékezés ellenére sem tudta elkerülni a balesetet, elütötte a nőt, aki ettől a földre esett.

A sofőr azonnal kiszállt és segítséget akart nyújtani, de a szintén ittas vádlottak - az elgázolt nő férje és testvére - a kocsihoz mentek, a jármű szélvédőjét kővel betörték, majd megpróbálták kirángatni az autóból a férfit és a feleségét. Utóbbi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a járműben 180 ezer forint kár keletkezett.