Újra mélyponton a Jobbik

Vágólapra másolva!
A Publicus Intézet júniusban is felmérte a magyarországi pártok támogatottságát. Június 10. és 15. között ezer főt kérdeztek meg, a minta reprezentatívnak tekinthető.
Vágólapra másolva!

A Fidesz támogatottsága egy ponttal erősödve jelenleg 23 százalékos. Az MSZP már negyedik hónapja 12 százalékon van, míg a Jobbik újra visszacsúszott korábbi, januárban mért mélypontjához. A párt támogatottsága jelenleg 11 százalékos, ami azt jelenti, hogy az MSZP után a harmadik helyen állnak.

Az országban zajló folyamatokkal való elégedettség némileg újra növekszik a felmérés szerint, és ez hatással van a Fidesz támogatottságára, és a párt tábora is aktívabb lett.

Az MSZP meg tudta tartani a négy hónapja szerzett szavazóit, és támogatottsága továbbra is 12 százalék. A párt szavazóinak aktivitása viszont csökkent júniusban, és idén most először

nem ők a legaktívabbak.

A Jobbik támogatottsága egy százalékpontot csökkenve visszacsúsztatta a pártot a harmadik helyre. Utoljára januárban volt ilyen alacsony a támogatottságuk. Az elmúlt fél évben kiegyenlített küzdelem folyik a második helyért a Publicus Intézet adatai szerint, az MSZP hibahatáron belül, de folyamatosan megelőzi a Jobbikot.

A felmérés eredménye a június 10-től 15-ig megkérdezett 1000 ember válaszai alapján Forrás: Publicus Intézet

A többi párt megítélése egyébként érdemben nem változott. Az LMP – a múlt hónapokhoz hasonlóan – 3 százalékon áll, ezek szerint Schiffer András bejelentett távozása

nem bizonytalanította el az LMP-szimpatizánsokat.

A DK támogatóinak száma sem változott és szintén 3 százalék. Az Együtt-támogatók aránya pedig ebben a hónapban sem érte el az egy százalékot, csakúgy, ahogy PM és a MLP támogatói sem.