Két hét múlva döntenek a tankerületek vezetőiről

Vágólapra másolva!
Két hét múlva dönthetnek az 58 tankerületi igazgató személyéről. Az államtitkárság nagyobb szabadságot ígér az igazgatóknak.
Vágólapra másolva!

Várhatóan két héten belül eldől, hogy kik kerülnek az 58 tankerületi központ élére, a szaktárca a kiválasztási folyamatban a jelentkezők szakmai tudását, vezetői kvalitásait vizsgálja - írta szombati számában a Magyar Idők az oktatásért felelős államtitkárságától kapott információkra hivatkozva.

A lap szerint azokban a tankerületekben, ahol szükséges, a központ mellett

kihelyezett irodát is működtetni fog a fenntartó,

ezzel is segítve a zökkenőmentes ügyintézést, a helyi szintű személyes kapcsolattartást.

Szabadon dönthetnek majd

Az államtitkárság szerint az új struktúra sokkal nagyobb szabadságot ad az iskoláknak és az igazgatóknak is: ismerni fogják az intézményi költségvetést, amelynek a tervezésében is részt vesznek, emellett

Az intézményekben dolgozó munkavállalók kinevezése is az iskolaigazgatók javaslatára történhet meg, ők a kinevezés és megszüntetés kivételével minden munkáltatói jogkört gyakorolhatnak.

Ahol eddig csak fenntartó volt az állam,

január elsejétől ismét az igazgató lesz a munka irányítója

a technikai feltételeket biztosító dolgozók esetében is.